Jó dolog az, amikor az ember motorkerékpár-történeti esemény részese lehet. Emlékeim szerint ilyesmi velem egyszer történt, 2009 őszén Milánóban, az EICMA egyik csarnokában, amikor is a BMW leleplezte a Concept6 tanulmányát. Nagy volt a felhajtás, ott tolongtunk a fényképezőgépeinkkel, pedig mindannyian tudtuk, hogy az a motor abban a formában soha nem fog a szalonokban vevőkre várni. Hiszen a roppant formatervezett meztelen izomgép lényege maga a hathengeres, soros erőforrás volt, amelynek a már akkor is agg korban lévő K1200LT utódját kellett meghajtania – legalábbis ha normális BMW-s fejjel gondolkoznak a bajor marketingesek. Hiszen a márka valahol egyet jelent a sorba rendezett hat hengerrel, már ami az autók világát illeti.

Azután jöttek a hírek, a kémfotók, és színre lépett végleges formájában az új 1600-os. Modellcsalád. Mert két motor lett belőle: az egyik GT névre hallgat (érthetetlen módon nagyon erős házon belüli konkurenciát teremtve a K1300GT-nek), a másikat pedig GTL-nek illik szólítani (és ő már tényleg az 1200-es LT utódja). Azután kiderült, hogy a K1300GT le is kerül a modellpalettáról, így a „kisebbik” 1600-os létjogosultsága is rendeződött. De hogy valóban kellett-e a világnak ez a soros hathengeres motor, arra csak akkor kaptam meg a választ, amikor először elindulhattam a géppel.

Ismerkedés

Indulás előtt persze az ember körbejárja a prédát, mint vadász a zsákmányt. Az első benyomás vegyes, ugyanis a motor élőben sokkal kisebb hatást kelt, mint amit várunk tőle. Mert miben találkoztunk eddig ilyesféle lökettérfogattal? Honda Gold Wing, Triumph Rocket III, esetleg valamelyik nagy chopper – azok pedig mind igen testes jószágok. A GT egyáltalán nem kelti ezt a benyomást. Hosszúnak nagyon hosszú, de viszonylag alacsony és nem is olyan széles. A sorhatos blokk azért diszkréten mutatja magát, hogy érezd, kivel van dolgod. A kezelőszervek, a műszerfal mind nagyon funkcionálisnak tűnnek. Kaptam egy rövid bemutatót a fedélzeti számítógép, futóműállítás és egyebek kezeléséből (mert erősen eltér az eddigi BMW motkerékpárokon megszokottól), aztán a „de a többire úgyis rájössz menet közben” felkiáltással utamra bocsájtottak.

Legelőször arra voltam kíváncsi, valóban olyan félelmetes-e a nyomatéközön, ahogy azt a sajtóanyagokban híresztelték. Mert ugye mit olvastunk? 175 Nemtonméter, amelynek 70 százalékát (vigyázzunk, az is több mint 120!!!) már 1500-as fordulaton leadja a motor. A valóságban ez úgy nyilvánul meg, hogy nagyjából tényleg bárhol mehetünk hatodik fokozatban. Számokra lefordítva: ha elengedjük a gázt hatosban és hagyjuk gurulni a motort (nem hogy le nem fullad, de nem is rángat vagy hörög vagy bármi, csak megy), pontosan 1000-es fordulatszám mellett pontosan 40-es sebességgel csorgunk. Ha itt megcsavarjuk a gázkar helyén levő potmétert (ride by wire, de rá még visszatérünk), a GT szépen elindul. Már alapjárattól egyenletesen gyorsít, 2000-ig növekvő, onnan pedig nagyjából egyenletes dinamikával. Ez a gyorsulás 220-230-ig nevezhető dinamikusnak, onnan már csak erőlködve megy tovább a sebességmérő. A legvégét nem próbáltam, de szerintem nem is nagyon érdekes, hiszen nem a száguldozásról szól a motor lényege. Hanem arról, hogy 4000-es fordulaton már 150 a sebesség, azzal meg bőven elég utazni akárhol…

Bátorodás

No és mi van, ha esetleg váltanánk is? Amennyiben gyorsításkor a magasabb fordulatokat részesítjük előnyben, azaz nyélgázon leforgatjuk a fokozatokat, olyan dinamika a jutalmunk – főleg a motor tömegéhez viszonyítva -, amelyet nézőpontom szerint közúton már nem szabad használni. B Jani barátommal csavarogtunk a Mátrában, a lakott terület végénél szabályos 50-nel haladva visszapakolgattam kettesbe, majd húztam egy koppgázt. Jani közben széttépte az R1200GS Adventure-t, majd úgy 100-120 környékén majdnem leszállt. Nálam közben 140-nél tiltott a kettes, majd 180-nál a hármas, majd elfogyott az út. A tükörben meg gyakorlatilag eltűnt a GS három lámpája. Ennyi a dinamikai különbség a két motor között. Elmondhatatlan. Ugyanakkor – tegyük hozzá – teljesen felesleges. Hiszen amit a K1600GT gyorsulás terén letesz az asztalra, azt normális ember közúton soha nem motorozza ki, mert egyszerűen élet- és közveszélyes. Ugyanakkor nagyon jó… Arról a tudatról nem is beszélve, hogy közben korlátlan tartalékaink vannak minden egyes pillanatban. És ez utóbbi a lényeg.

Hogy mindezt mennyi üzemanyagból produkálja a motor? A Mátra előtt tankoltam, és mire Egerben befejeztük a csavargást, 5,1 liter/100 kilométert mutatott a számítógép. Közben egész dinamikusan haladt a GT, igaz többnyire hatodikban… Autópályán nem száguldozva, de dinamikusan motorozva 6,5-7 között mozgott a fogyasztásom, városi forgalomban pedig ennél nagyjából fél literrel volt kevesebb. Magyarra lefordítva: semmivel, vagy szinte semmivel nem igényel több ólommentest az 1600-os, mint kisebb kétkerekű testvérei ebből a szegmensből.

A következő oldalon beleássuk magunkat az elektronika rejtelmeibe. Lapozz!

[ pagebreak ]

Elektronika a köbön

Ilyen teljesítményhez és tömeghez persze kell fék és futómű is. Hogy áll mindezekkel a GT? Erre a fejezetre tudok a legkevesebbet írni. Ugyanúgy áll ugyanis, mint az összes nagy BMW. Egyszerűen tökéletes. Olyan könnyen billen ívre, hogy az még a bajor gépek között is kiemelkedő. Egy ideig azt hittem, csak 180-as a hátsó gumi, pedig 190-es. Nem is érezni. A kezelhetőség minden élethelyzetben példa értékű. A nagyon szűk megfordulásoknál azért érződik a gigantikus tengelytáv, ráadásul az ilyen manővereknél a teszt néhány napja alatt sem sikerült tökéletesen összehangolódnom az elektronikus gázkarral. A potenciométer ugyanis holtjáték nélkül működik, és mivel az 1600-osnak igen erőteljesen érkezik meg a nyomatéka (ahogy azt fentebb kiveséztem), egyszerűen nem tudtam kellő eleganciával kivitelezni az ilyen gyakorlatokat. Némi extra gyakorlással nyilván össze lehetne csiszolódni a motorral, amit majd a GTL esetében igyekezni fogok végrehajtani.

A fékekről végképp semmi érdemlegeset nem lehet mondani. Teszik a dolgukat tökéletesen, ahogy szokták. Nagyon szépen adagolhatóak, brutálisan lassítanak és a blokkolásgátló is finoman, hatékonyan működik. A lassítórendszer a bajoroktól megszokott módon részintegrál felépítésű, azaz a fékkar a teljes rendszert működteti (kvázi nincs szükség a lábfék használatára), míg jobb csizmánkkal külön tudjuk a hátsó kereket lassítani, amikor éppen arra van szükségünk egy elsokallt kanyarnál vagy éppen egy szűk megfordulásnál.

Korábban említettem, hogy a fedélzeti elektronikával volt mit ismerkedni. Ameddig rá nem jöttem a lelkivilágára, mert onnantól csak élveztem az előnyeit. Ennyire összetett rendszert ilyen egyszerű kezeléssel megoldani – minden elismerésem a bajor mérnököké! A bal markolaton van egy Menü feliratú gombunk, amely a fedélzeti számítógép menüjébe visz. Itt az egyes pontok között lépkedni, vagy nullázni a hüvejkujjunk alatt levő tekerentyű, a Multi-Controller segítségével tudunk. Annak körkörös mozgása fel-le léptet, ha jobbra nyomjuk az elejét, nullázunk vagy belépünk az almenükbe, ba balra, akkor vissza- vagy kilépünk a rendszerből. A dolog zsenialitása, hogy alig van kezelőszervünk, miközben a motorkerékpárok között talán legbonyolultabb menürendszer bármely részét pillanatok alatt be tudjuk hívni. Innen érjük el ugyanis az elektronikus futómű-állítást (ESA II), a beépített navigáció kezelését, a vezető markolat- és ülésfűtését, valamint a motor egyéb menüit, mint az audiorendszer, vagy éppen a lámpa beállítása. Mert a menüből egy pillanat alatt válthatunk a jobb- és balkormányos közlekedésnek megfelelő tompított-vetület között. Így ha elmotoroznánk Indiába, ott sem vakítjuk el a szembejövőket a kanyarkövető xenonlámpánkkal.

Látni és nem vakítani

Erről a világítási rendszerről is érdemes egy szót ejteni. A motorban elhelyezett dőlésérzékelő-szenzor (amúgy is kellett a DTC, azaz a kipörgésgátló miatt) folyamatosan figyeli, merre borítjuk le a GT-t. Amikor ez megtörténik, azonnal vízszintes helyzetbe állítja azt a kis tükröt, amely az útra vetíti a xenon fényét. Annyira gyorsan működik, hogy folyamatos és dinamikus szlalomozás közben éppen egy-egy pillanatra látható a lámpa fényének megbillenése, majd azonnal vízszintesbe áll és ott is marad a következő erőteljes irányváltásig. Kanyarban pedig tökéletesen látunk magunk előtt mindent: nem lesz sötét a belső ív és nem világítunk az égbe a külsőn. Azaz egy jobbos kanyarban látjuk a padkát, de nem folyik ki a szemből kanyarodó autós szeme sem. Ebben a rendszerben nem hittem, kvázi fölösleges úri huncutságnak tartottam, amolyan „jó dolgukban nem tudnak már mit kitalálni” kategóriának. Ma már azt mondom: olyan természetes és jó a hatása, hogy kötelezővé kellene tenni minden motorban. Javaslom a kedves EU-s törvényalkotóknak, inkább ezt vezessék be, mint hogy véletlenül a motorokhoz szíjazzanak minket biztonsági övvel…

Ha már szót ejtettem a DTC, azaz a Dynamic Traction Control rendszeréről, fejtsük ki azt is bővebben. Eddig kimondottan utáltam a bajor kétkerekűekben levő kipörgésgátlókat, mert egyszerűen a gyújtás megszakításával operáltak. Ha az ember lement laza talajra (egyszerű murva elég ehhez) és elfelejtette kikapcsolni, könnyen arcra is eshetett, ha kis erőcsúszással akart kijönni egy kanyarból. A GT rendszere lényegesen összetettebb, amit többek között az elektronikus gáz tesz lehetővé. Egyfelől állíthatjuk a motor-menedzsment karakterisztikáját. Választhatunk a Road (ez a normál üzem), a Rain (eső vagy rossz tapadási viszonyok) és a Dynamic (nagyon jó aszfalton toljuk mint állat) között. Ezeket menet közben is tudjuk állítani a rugóstagok előfeszítéséhez hasonlóan. Az egyes üzemmódokban pedig nem csupán a nyomatékgyár karakterisztikája módosul (de nagyon ordító módon – városban például egyszerűen az esős beállítás esett a legjobban a finomabb gázvételi reakciók miatt), hanem a menetstabilizátor is. Dinamikus beállítás mellett enged egy kis csúszkálást a hátsó traktuson (akik ismerik a BMW autóit, azoknak mondom: ez hasonlít az ott megszokott DTC álláshoz); normál állásnál és esőben viszont nem. Ami az érdekessége, hogy az S1000RR-ben megismert módon a tapadást és a kanyarodást is figyeli, tehát például murván kanyarodva és öngyilkos módon érzéketlenül rácsapva a gázt is csak annyi történik, hogy a motor a talajra átvihető nyomaték erejéig elkezd gyorsulni. Nem veszi el a gyújtást, nem torpan meg, csupán annyira mérsékli a befecskendezett üzemanyag mennyiségét, ami még értelmes. Gyakorlati oldalról egyszerűen zseniális…

Egy szó mint száz

Nehéz összefoglalni röviden, hogy milyen motor a BMW K1600GT. Minden szempontból tökéletes a maga kategóriájában. Persze nem az, ha egy túraendúróval akarjuk összevetni nagyon ócska aszfalton (a rugóutat csak rugóúttal lehet pótolni…), vagy ha egy futármotort teszünk mellé a nagyvárosban. De a maga kategóriájában jelen ismereteim szerint nehéz valódi ellenfelet találni neki. Legfrappánsabban talán Eko első szavaival tudom leírni az összképet róla, amikor egy 170 kilométeres karikáról visszahozta a motort: „Nagyon csalódott vagyok. Igazságtalan az élet… Miért nem lehet nekem ilyen motorom???”

Következő oldalon jönnek a műszaki adatok.

Folytatás: rövidesen kipróbáljuk a „nagytestvér” GTL-t, illetve tervezzük a K1300GT-K1600GT és a K1200LT-K1600GTL összehasonlításokat is.

[ pagebreak ]

Műszaki adatok