Majdnem az lett a cikk címe, hogy szürke eminenciás. Ami persze igen erős csúsztatás lett volna, hiszen a Honda CBF1000F közel sem jellegtelen motor. Sőt, a hihetetlenül kiegyensúlyozottra (már-már túlságosan is kiegyensúlyozottra) sikerült “sima” CBF1000-hez képest sok szempontból éppen hogy izgalmasabb. Más a fejidom: a sportosabb jellegű, japánosan keskenyre húzott lámpák azonnal megkülönböztethetővé teszik a két motort. Ez a különbözőség a fedélzetről is egyértelmű a sportosabb műszerfalnak köszönhetően. Az ezres Fireblade eredetileg 98 lóerősre visszafogott, amúgy tényleg mindenhol villanymotor-szerűen húzó blokkját a furat-löket viszony módosítása nélkül, vagyis újrahangolással megtoldották kerek tíz pacival, hogy kicsit jobban menjen. A körülményesen (szerszámokkal) állítható szélvédőt pedig lecserélték egy könnyen szabályozható konstrukcióra. Mindehez szériában adják a blokkolásgátlós kombinált fékrendszert. Lássuk hát, milyen lett így ez a csomag!

Nyugodtan dobogó szív

A megnövekedett izgalmi faktor akkor tűnne szembe (talán), ha közvetlenül ülnénk át egy “simáról” az F betűvel jelölt altípusra. Így önmagában nem sok izgalmat hoz a plusz tíz lóerő. Olyan a hajtómű, mint volt: abszolút minden fordulaton húz, tökéletesen selymesen jár, szinte a hangját sem hallani. Igazából azt kell mondani, hogy pontosan olyan, mint egy hosszabb távú túrák leküzdésére tökéletes nagy lökettérfogatú sornégyes erőforrás. A fokozatkijelző hiánya a megújult műszerfalon nem nevezhető észrevehetőnek, hiszen igazából alig van jelentősége, mennyit forog a blokk. A 93-ról 96 newtonméteresre duzzadt nyomaték (ugyanazon a fordulaton jelentkezik, csak a csúcsteljesítmény érkezik ezerrel magasabban) mindenhol elegendő a dinamikus gyorsításhoz. Természetesen ha sietni akarunk, érdemes elforgatni a fokozatokat, de semmi nem történik, ha a hajtűkanyarokból is hatodikban akarunk kijönni. A RILI mátrai túrájára ezzel a motorral mentem, és a Pásztó felé vezető szakasz szűkebb kanyarjaiban ezt próbálgattam, de azt hiszem egyszer sem tartottam fel miatta a mögöttem jövőket.

Mindehez egy teljesen normális (sőt inkább dícséretes), a teszt végére 5,2 liter/száz kilométeres fogyasztás jött ki, ami szerintem nagyrészt annak köszönhető, hogy az erőforrást közúti és némileg épelméjű használat mellett valóban semmi szükség erőlködésre kényszeríteni.

Univerzális

Ha már ilyen nyugodt az erőforrás, legalább tökéletesen passzol hozzá a futómű is. Állítani ugyan nem nagyon lehet, csupán a hátsó központi rugóstag előfeszítését. (Ide sajnos be kell vésni egy fekete pontot, mert ezt csak a szerszámkészletben található körmös kulccsal tudjuk megtenni, igen körülményes módon. Ha már túramotornak nevezi a gyár a CBF1000F modelljét, egy manuálisan állítható hátsó előfeszítés-szabályozást illett volna belepréselni a csomagba.)

Egyéb állítási igény azonban nagyon fel sem merül a futóművel kapcsolatban. Stabil kis tempónál és végsebességgel haladva, jól bírja a tempós nyújtott kanyarokat és a szűk visszafordítókat egyaránt. Mindezt teszi úgy, hogy közben még az úthiba-tűrő képessége is teljesen normális szinten van. Nyilván nem szabad egy túraendúróhoz hasonlítani, de kategóriáján belül kényelmesnek tipizálnám. A Galyatető-Pásztó szakasz aszfaltja ha nem is Ukrajnát juttatja az ember eszébe, de Magyarországon a gatyábbak közé tartozik. Itt egyszer sem éreztem az aszfalthibák okozta fájdalmat a csigolyáim között, ami szerintem a naked bike kategóriában az elvárható maximum.

Az egyetlen pont, ahol kicsit zavarba jön a rugózás, az az úthibákkal kombinált kanyargászás: itt mutatkozik némi elvándorlási hajlam a kívánatos ívhez képest. Ez azonban nem veszélyes, ha az ember önmérsékletet tanúsít a tempó terén, szerintem abszolút elfogadható a motor úttartása.

A második oldalon elmerülünk a részletekben, lapozz!