Egy utolsó őszinte mohikán: Kawasaki Z900 (2019) teszt

Nagyon sok régi vágású motorosnak az a fő problémája a ma gyártott kétkerekűek jelentős részével, hogy túlzottan uniformizáltak lettek, a szabályok erdeje miatt meg már “elveszik a motorozás élményét”. Ez utóbbin persze lehet vitatkozni, mert attól, hogy egy menetvezérlő elektronika vagy éppen blokkolásgátló megment a pofára eséstől, még lehet hogy marad élvezet a motorbiciklizésben. Viszont jó hír a régi vágású motorok rajongói számára, hogy a Kawasaki Z900 modellje kiváló megoldás lehet nekik is. Ez egy nagyon élvezhető és tényleg őszinte motor, amelyet a kora tavaszi tesztút során mi is kimondottan megszerettünk.

Finom járatás

Amikor megkaptam a motort, még alig ébredezett a tavasz. Hűvös volt a levegő és az aszfalt is. A Z900-asban pedig pontosan egy kilométerecskét mutatott az összes kilométer számlálója. Annyit gyorsan le kell szögezni, hogy műszakilag nem egy vadi új típusról beszélünk, hiszen 2017 elején váltotta elődjét, a Z800-ast. Amelyet régen, 2013-ban teszteltünk – de emléke a mai napig élénken él bennem. Annyira rosszul fértek el hosszú lábaim rajta, hogy a forgatás után kacsaként sarokra tettem lábaimat a lábtartón és úgy kullogtam haza fájós térddel. Amitől persze az is egy emlékezetesen jó motor volt, éppen csak alkalmatlan az én 190 centimhez. Így kicsit aggódtam is az utódjával eltöltendő néhány száz kilométer miatt.

Szerencsére már a hazaút Székesfehérvárról nagyon kellemes meglepetéssel szolgált. Annak ellenére, hogy az ülésmagasság az aktuális típuson még közel négy és fél centivel kisebb, meglepően normálisan el tudtam helyezkedni. Nem állt bele a kín az amúgy most sem túl fényes állapotú jobb térdembe – így másnap megcéloztam a kellemes Héreg-Bajna speciált egy kis bejáratás céljából. A burkolat sajnos még ott is nagyon sok téli koszt tartalmazott, azonban szépen lassan bekoptak a gumik és óvatosan bár, de egyre élvezetesebben lehetett menni. A Z900 meglepően jó közúti partnernek bizonyult. Estére úgy lehűlt, hogy a napot a cidri miatt esőruhában fejeztem be, mégis mosolyogva értem haza. Úgyhogy nézzük is meg, mi okozza ezt a mosolyt.

A ZÉ hagyománya

Mielőtt bárhova is mennénk, kicsit nézegessük körbe tesztalanyunkat. A motor megjelenését ugyanaz a Kawasaki által Sugomi design néven emlegetett formatervezési irányzat határozza meg, amit már kettővel kevesebb hengerrel ellátott kistestvérénél, a Z650-nél is megfigyelhettünk. Ez mindössze annyit takar, hogy a tárgyak belső kisugárzása képes azonnali hatást gyakorolni azon emberekre, akik a közelükbe kerülnek. Magyarul: amint ránézel egy Z sorozatú Kawára, tuti ugyanazt érzed. A motor már álltában vad és dinamikus – még fel sem ültél, be sem indítottad és el sem indultál, de bizseregni kezd ott belül valami.

És ezt tényleg tudja. Ki kellett ugranom vele a tokod-ebszőnybányai enduro-cross pályára a Nagyenduro Off-Road tréningekkel kapcsolatban egyeztetni valamit, és a kis szöcskékkel nagyokat ugró srácokból is odagyűlt köré pár, hogy jól megnézegessék. Szó szerint izgalomba jöttek tőle. (Persze senki nem akarta felvinni a crosspályára, mint amerikai motoros társunk a 300-as Ninjával tette.) De a Z900 puszta optikája okozta hatás teljesen egyértelmű volt. A határozott élek, a nagyon következetesen összerakott formai elemek, a több helyen megfigyelhető Z-motívumok – amelyeket a hátsó ledes lámpa zár igazán méltó módon – mind erre játszanak rá.

Műszaki finomságok

Nem akarok elveszni a technikai részletekben – azokat nagyon szépen bemutatja a Kawasaki saját oldala -, de azért néhány “apróságot” mindenképpen ki kell emelni. Egyrészt a fékrendszert. A Z800-hoz képest az első tárcsák kisebbek lettek, mégis az egész cucc nagyon szépen és hatékonyan működik. Finoman adagolható és kiváló fékerővel is lassítja a kilencszázast. Természetesen ahogy egyéb hókuszpókuszoktól is mentes a motor, így semmilyen kombinált lassítóberendezést se keress. A kézi kar előre-, a pedál pedig hátra hat, így a kanyar előtt és azon belül neked kell összerakni, melyikkel mit csinálsz. De ez is csak az igazi motorozás élményét növeli.

Aztán ott van a futómű. Ebben sincs különösebb varázslat. Elöl van két fordított teló, amelyeket ha nem is minden, de néhány fontos paraméterükben állítgathatsz. A hátsó központi rugóstagot igyekeztek minél tömegközpontosabban elhelyezni és távol tették a kipufogórendszertől – így működését nem befolyásolják a hőhatások. Itt is tudsz tekergetni, ha elégedetlen vagy. Gyári álláson és egy személlyel nagyon szép feszesen, ugyanakkor még mindig elfogadható komforttal teszi a dolgát az egész. Rossz utakon válik csak kicsit kényelmetlenné – de a bőséges rugóutak miatt itt sincs határon.

A második oldalon folytatjuk a technikai ínyencségeket és főleg a motoros élményeket. Mert a Z900 az utóbbiak mestere. Lapozz!