Számos újdonságot mutattak be a motorkerékpár gyártók a 2014-es EICMA kiállításon, amelyek szinte egytől-egyig szemet gyönyörködtető darabnak mutatkoztak. Ennek okán az egyik olasz motoros szaklap szavazást írt ki és az olvasók válaszai alapján rangsorolták a nemrég bemutatott járgányokat. Különös módon a taljánok rendkívüli stílusérzékkel rendelkeznek, így nem meglepő, hogy egy általuk gyártott – egyébként tényleg vonzó – kétkerekűt választottak meg az első helyre. Mivel a dobogón egy japán bringa is helyet foglal, így nem nevezhetők elfogultnak – ami szép, azt viszont kár lenne letagadni.
Az első helyen a Ducati Scrambler végzett, túlnyomó többséggel szavaztak rá az olvasók, mint a kiállítás legszebb motorjára. Toronymagas, 43 százalékos eredményét az egyszerű, letisztult és klasszikus formavilágának és a hozzá párosított modern technikának köszönheti.
A második helyen szintén egy olasz vas szerepel, az MV Agusta Brutale Dragster RR, amely érdekes módon csak 15 százalékot tudhat magáénak a szavazatokból. Számottevő különbség ez közte és az első helyen lévő Scrambler között, pedig a Dragster RR is egy hihetetlenül kifinomult stílussal rendelkező holmi.
A harmadik helyre beférkőztek a japánok a radikális újításon átesett Yamaha R1-gyel, amely csak egyetlen egy százalékkal maradt el az MV Agustától. Ez a sportmotor nem csak a külsejével, de a száraz adataival is elállítja a lélegzetet.

A japánok is kitettek magukért és egy MotoGP versenygépre hasonlító sportmotorral álltak a színpadra
A tízes lista folytatásában így követik egymást az amúgy tényleg mutatós motorbiciklik: Aprilia Tuono V4 Factory 1100 (8%), BMW S1000XR (6%), Moto Guzzi Eldorado (3%), Honda Crossrunner (2%), Husqvarna 701 Supermoto (2%), Triumph Street Triple RX (1%), Suzuki GSX-S1000F (1%). Elfogultsággal nem vádolhatók, hiszen a top tíz kellőképpen sokszínűre sikerült és a beválasztott motorok mindegyike remek dizájnnal rendelkezik.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Az amerikai legendagyár történetébe és hagyományaiba nem nagyon passzol ez a hihetetlen kis szerkezet. Mégis érdemes megismerni a Topper-t.
Elolvasom »Az Icon két Triumph Tiger 800XC-ből épített igazi durva kalandor-motort, amelyek nagyon kemény terepversenyeket teljesítettek.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »