Nem tudom, készült-e arra nézve statisztika, hogy a motorosok mekkora részét zavarja a hagyományos erőátviteli rendszer működtetése. Mindenesetre biztosan sok ilyen két keréken közlekedő társunk van, hiszen másképp a nagyrobogók sem fogynának ilyen jól. Persze ott vannak más haszonérvek is, de egy túramotor esetében sem kell kizárni az automata erőátvitel lehetőségét. Hiszen ma már a sportkocsiknál is elfogadott – főleg egy jó duplakuplungos darab -, akkor mi motorosok miért ragaszkodjunk tűzzel-vassal a bal kezünk előtti kar húzgálásához?
A Honda és a Yamaha két teljesen eltérő koncepciót tett le az asztalra. Egyik sem friss, hiszen évekkel ezelőtt piacra került a Yamaha FJR1300AS és valamivel később a Honda VFR1200 DCT is. Azóta mind a két gép megújult, erőátviteli rendszerük is a második generációját koptatja, tehát nyilvánvalóan fejlődtek, javultak is. Ismerkedjünk meg velük röviden – melyiket milyen használni 2013-ban?
A napokban a Yamaha FJR1300AS legfrisseb változatának tesztjét már olvashattátok, abból azonban szándékosan kimaradt néhány, a teszt során szerzett tapasztalat magáról a váltóról. Hiszen menet közben mi már akkor is a Honda rendszerével hasonlítottuk össze az iwatai robottechnikát, így hát lássuk, milyen is használni ezt a motort.
A Yamaha tulajdonképpen nem is automata váltós motort kínál, hanem csupán egy vezetést megkönnyítő rendszert, amely a kuplung húzgálásának terhét veszi e a vállunkról. Arra kell figyelnünk, hogy a váltó fokozatainak kiosztása kicsit más: alul van az üres, fölötte pedig szépen sorban egyestől ötösig a fokozatok. Amelyeket kapcsolni bármikor és tetszés szerint tudunk a megszokott módon lábbal, illetve a bal kezünknél levő billenőkapcsoló segítségével is. Azonban mindig és minden körülmények között mi váltunk: a technika soha nem avatkozik be helyettünk. Illetve csupán egy esetben: amennyiben külön bekapcsoljuk az erre szolgáló rendszert, megállás előtt (pontosabban szólva 30 kilométer/óra alatti sebességnél) szépen visszakapcsolgat nekünk. Normál haladásnál jobb, ha kikapcsoljuk ezt a segédet, mert a szerpentinek lassú visszafordítóinál van némi hajlandósága rá, hogy a lehető legrosszabbkor dugjon egyet vissza.
Egyébként a nagy FJR-rel pontosan úgy motorozunk, mint egy hagyományos géppel, csak éppen minden egyes váltás nagyon gyorsan és kevesebb munkával történik. Hiszen még ha amúgy egy normál motoron kuplung nélkül kapcsolunk felfelé, az is lassabb, mert el kell hozzá vennünk a gázt. Itt nem: folyamatos gyorsító állásban tartva a jobb markolatot elegendő kézzel vagy lábbal kiadni a parancsot, és a kapcsolás azonnal – egy minimális gyújtáselvétel segítségével – megtörténik. A lefelé gangolás is hasonlóan sima: a rendszer nagyon jó érzéssel mindig csúsztat annyit a kuplungon, hogy még kanyarban, elég durván visszaváltva sem fogja meg a hátsó kereket.
Összességében tehát egy nagyon kellemesen vezethető rendszert kínál legnagyobb túramotorjába a Yamaha – egyetlen hátránya csupán az ára. A felár ugyanis olyan mértékben jelentős (mindig is az volt, hiszen már az első generációnál is ugyanilyen durva pénzt kértek érte), hogy épeszű motoros majdnem biztosan meggondolja: kell ez nekem?
A második oldalon sorra kerül a Honda és a két gép összevetése is. Lapozz!
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »