1984 óta létezik az ikonikussá vált modelltípus jelölés, melyet túlzás nélkül mindenki ismer motoros körökön innen és túl. A GSX-R egyet jelent a sportmotor fogalmával, az “ezres gikszer” pedig hazánkban is gyakorlatilag önálló intézmény lett az évtizedek alatt. Ezért volt sokkoló a hír tavaly, hogy a Suzuki bizonytalan időre befejezi a modell európai forgalmazását. A 2017-ben újratervezett GSX-R1000 blokkja ugyanis nem teljesíti az Euro5-ös normát. Most azonban felcsillanni látszik a remény a rajongók előtt.
A vállalat franciaországi kereskedelmi igazgatója, Guillaume Vuillardot korábban beszélt arról, hogy a GSX-R1000 hatodik generációja, mely teljesítené a legújabb környezetvédelmi előírásokat, 2023-ban mutatkozhat be a nagyközönség előtt. A bejelentés végül elmaradt, ám az, hogy a mérnökök az eltelt időben mégsem tétlenkedtek, kiderül néhány szabadalomból, melyeket nemrég jegyeztetett be a Suzuki. Persze azt már jónéhányszor láthattuk, hogy néhány rajz még nem egyenlő az új motorral, ám több jel is mutat arra, hogy az ezres GSX-R sokak által várt modellfrissítése igencsak itt topog a küszöbön.
“Kerültek elő” már máskor is szabadalmi rajzok, melyekből a nemzetközi sajtó megjósolta, vagy legalábbis óhajtotta a nagy visszatérést. A mostani szabadalmak azonban eléggé árulkodóak, ugyanis aerodinamikai újításokat tartalmaznak. Az egyik szabadalom például egy alsó villahíd környéki idomelemet mutat. Az első sárvédő felső oldala és az orrburkolat alsó felülete közötti légáramlás szabályozásával a hűtés lenne fokozható. Ez pedig teljesítménycsökkenés nélkül segíthetne Euro5-kompatibilissé tenni a négyhengeres erőforrást. Ráadásul a szabadalmi rajzokon szereplő motor váz- és blokk-körvonalai teljesen megegyeznek a jelenlegi modellel. Így nem tűnik eltúlzott feltételezésnek, hogy a Suzuki jövőre visszatér az európai piacra az újragondolt GSX-R1000 sportmotorral. Ez annál is inkább időszerű lenne, hiszen a modellcsalád jövőre ünnepli a 40. születésnapját.
Cimkék:
Elmondhatatlanul hosszú várakozás után idén ősszel Angliában már biztosan a szalonokban lesz a TRK 702 és a 702 X.
Elolvasom »Érdekes módon az utólagos kipufogók gyártói egyre komolyabban veszik a 125-ösöket. A Yoshimura most a Dax tulajoknak kedveskedik.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »