A Honda egyik legpofásabb újdonsága éppen a legkisebbek közül került ki. A Dax ugyan valahol házon belül a Monkey számára állított versenytársat – azonban eltérő műszaki tartalma (értsd a tengelykapcsolót) és még “csupaszabb” megjelenése (ne is keress hagyományos üzemanyagtartályt!) miatt mégsem ugyanolyan. Persze a Monkey (legutóbbi tesztjét itt találod) receptjét annyiban ő is követi, hogy a 60-as és 70-es évek roppant sikeres Dax szériái számára a legautentikusabb külsővel kíván emléket állítani. Közben persze a műszaki tartalom értelemszerűen már meg kell hogy feleljen a 21. századnak. Így a gyári dob is igen halkan duruzsolgat… Logikus hát, hogy a nagy kipufogógyártók ráugranak egy ilyen lehetőségre! A japán Yoshimura egész rendszert kínál a Dax tulajdonosoknak.
Természetesen a cél nem az, hogy a kicsi és nem is túlzottan erős 125-ös blokk szétordítsa a világot. Hiszen a mai korban a zajemissziónak a sportdobok esetében sem szabad jelentősen a gyári adatok fölé emelkednie. Azt a hatóságok nem nézik túl jó szemmel… Így a Yoshimura komplett rendszere is inkább egy szebb tónusú muzsikára ment rá, mintsem hogy minél hangosabb legyen.
A Yoshimura komplett rendszert kínál, amely teljes terjedelmében rozsdamentes acélból készül. Vagyis már a leömlőtől cserélhető végig minden. A gyári felfogatási pontokat használják – tehát a végdob ugyanúgy magasra húzva pompázik. A teljes rendszerrel nem kevesebb, mint 2,3-2,6 kiló közti tömeget lehetséges megtakarítani. Ez a végdob anyagának függvénye – amire még visszatérünk.
Konkrét teljesítmény-növekedést a Yoshimura nem ad meg, azonban a japán Young Machine már tesztelte a GP Magnum Cyclone rendszerét. Szerintük a gázreakció is értékelhető módon jobb lett, és nem csak a gyorsulás javult, de a kis Dax végsebessége is növekedett. Közben pedig a vezető sokkal szebb muzsikát hall. Főleg, hogy a Dax esetében a szélzaj azt kevésbé nyomja el, mint mondjuk egy ezresen. 🙂
A rendszer négy különféle végdobbal érhető el. Lehet rozsdamentes acél (mint a képeken), selymes-fényű rozsdamentes acél, karbon vagy akár kékes titánium is. Japán ára napi árfolyamon átszámolva pedig 145 ezer és 175 ezer forintnak megfelelő jen között mozog.
Cimkék:
A legnagyobb GSX-R, az ezres sportmotor jövőre visszatérhet az európai piacra. Legalábbis erre utalnak a Suzuki új szabadalmai.
Elolvasom »Ausztráliában jegyezték be a két újdonságot, amelyek még idén az utakon lesznek. De más érdekességeket is promózott a Kawasaki.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »