1984 óta létezik az ikonikussá vált modelltípus jelölés, melyet túlzás nélkül mindenki ismer motoros körökön innen és túl. A GSX-R egyet jelent a sportmotor fogalmával, az „ezres gikszer” pedig hazánkban is gyakorlatilag önálló intézmény lett az évtizedek alatt. Ezért volt sokkoló a hír tavaly, hogy a Suzuki bizonytalan időre befejezi a modell európai forgalmazását. A 2017-ben újratervezett GSX-R1000 blokkja ugyanis nem teljesíti az Euro5-ös normát. Most azonban felcsillanni látszik a remény a rajongók előtt.

A vállalat franciaországi kereskedelmi igazgatója, Guillaume Vuillardot korábban beszélt arról, hogy a GSX-R1000 hatodik generációja, mely teljesítené a legújabb környezetvédelmi előírásokat, 2023-ban mutatkozhat be a nagyközönség előtt. A bejelentés végül elmaradt, ám az, hogy a mérnökök az eltelt időben mégsem tétlenkedtek, kiderül néhány szabadalomból, melyeket nemrég jegyeztetett be a Suzuki. Persze azt már jónéhányszor láthattuk, hogy néhány rajz még nem egyenlő az új motorral, ám több jel is mutat arra, hogy az ezres GSX-R sokak által várt modellfrissítése igencsak itt topog a küszöbön.

„Kerültek elő” már máskor is szabadalmi rajzok, melyekből a nemzetközi sajtó megjósolta, vagy legalábbis óhajtotta a nagy visszatérést. A mostani szabadalmak azonban eléggé árulkodóak, ugyanis aerodinamikai újításokat tartalmaznak. Az egyik szabadalom például egy alsó villahíd környéki idomelemet mutat. Az első sárvédő felső oldala és az orrburkolat alsó felülete közötti légáramlás szabályozásával a hűtés lenne fokozható. Ez pedig teljesítménycsökkenés nélkül segíthetne Euro5-kompatibilissé tenni a négyhengeres erőforrást. Ráadásul a szabadalmi rajzokon szereplő motor váz- és blokk-körvonalai teljesen megegyeznek a jelenlegi modellel. Így nem tűnik eltúlzott feltételezésnek, hogy a Suzuki jövőre visszatér az európai piacra az újragondolt GSX-R1000 sportmotorral. Ez annál is inkább időszerű lenne, hiszen a modellcsalád jövőre ünnepli a 40. születésnapját.

Cimkék:
Elmondhatatlanul hosszú várakozás után idén ősszel Angliában már biztosan a szalonokban lesz a TRK 702 és a 702 X.
Elolvasom »Érdekes módon az utólagos kipufogók gyártói egyre komolyabban veszik a 125-ösöket. A Yoshimura most a Dax tulajoknak kedveskedik.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »