Egy szenvedélyes angol motorimádó magángyűjteményéből nőtte ki magát a világ legnagyobb brit motorkerékpár kiállításává a Nemzeti Motorkerékpár Múzeum. A Birmingham mellett található különleges létesítmény majdnem négy évtizedes fennállása alatt átvészelt már tűzvészt és betörést is, fénye és népszerűsége mégis töretlen a régi vasak szerelmesei körében. Nem csoda tehát, hogy a páratlan gyűjteményre évi negyedmillió látogató kíváncsi.
A közelmúltban tett személyes látogatásunk során a múzeum öt hatalmas termében több, mint 850 motorkerékpárt tekinhettünk meg. Ezekből adunk egy kis fényképes ízelítőt cikksorozatunk bevezető részében. Javasoljuk asztali gépen végiglapozni a fotógalériákat a jobb élményért, valamint a fényképaláírásokat is ajánljuk olvasóink figyelmébe, melyek további információval szolgálnak az adott modellel kapcsolatban.
Royal Enfield Model EL 500, 1930
A Royal Enfield márka története 1890-ben kezdődött, a Birmingham-hez közeli Redditch-ben. Kezdetben más cégekhez hasonlóan kerékpárok gyártásával foglalkozott a vállalat, 1901-ben állt át a motorkerékpárok készítésére. A kezdeti sikereken felbuzdulva autógyártással is kísérleteztek, ám ez zsákutcának bizonyult. Az egyre jobban fejlődő cég az első és a második világháborúban is a brit hadsereg egyik beszállítója volt. Története során számtalan modellt gyártott különböző henger-elrendezésekkel, 148 és 997 köbcentiméter közötti motorblokkokkal. Az angliai vállalat végül 1968-ban szűnt meg, ám egy 1950-ben kötött liszensz-szerződés alapján a Royal Enfield-ek gyártása napjainkban is töretlen, ám ezek a motorok már Indiában készülnek.
488 köbcentiméteres felülszelepelt, léghűtéses, láncvezérléses blokk, Amal karburátor. 
A kör alakú krómlemez az opcionális kilométeróra helye, mely 1937- ig nem volt kötelező alkatrésze a motoroknak. 
Jellegzetes megoldás a dupla, merev váz, a lengőnyereg és a halfarokra emlékeztető dupla kipufogó. 
Sportos, alaposabban felszerelt kiadás, mint az alapmodell, „eper és krém” színű fényezése korának divatja volt.
A gyártó 1927-ben mutatta be a költségtakarékosság jegyében tervezett félliteres, egyhengeres blokkra épülő motorkerékpárját, az 500 E-t. Ennek egy sportosabb, valamint elektromos rendszerrel is felszerelt változata lett a képeken látható EL modell. A motor 19 collos kerekeken gurult, háromsebességes kézi váltóval és többtárcsás kuplunggal volt felszerelve, Girder első felfüggesztés csillapította az úthibákat, a megállásról pedig dobfékek gondoskodtak.
[do_widget id=text-10]
Norton Twin, 1907
James L. Norton 1901-ben alapította meg motorkerékpárokat gyártó cégét Birmingham-ben. Peugeot és Moto-Réve blokkokat alkalmazva magas minőségre törekedett, ám mint üzletember, nem volt túl sikeres. Egy korai csőd után már társakkal indította újra vállalatát, mely szárnyalni kezdett és jóval túlélte alapítóját. A vállalat az ötvenes évekig kitűnően működött, már egy nagyobb anyacég, az AMC szárnyai alatt. A versenyzés világában is sikeres márkának számított International és Manx modelljeivel. A cég később a gazdasági lejtmenetnek köszönhetően 1989-ben sokadszorra és immáron véglegesen felszámolásra került. A Norton nevet 2003-ban vette meg egy amerikai cég, amely többek között a legendás Commando és Dominator modellnevekkel adott ki új szériákat.
A levegő-benzin keverék beszívása automatikusan történt, a kipufogó szelepek oldalt helyezkednek el. 
Lycette szíjhajtás, közvetlenül a főtengelyről. Versenyzés közben a pedálok nem voltak használatban. 
A pumpa nem csak dísz volt, a verseny alatt egy durrdefektet is ki kellett javítania a pilótának. 
A legelső Man- szigeteki Tourist Trophy verseny győztese.
A képen látható motorkerékpár a legelső, még 1907-ben megrendezett Man T.T. verseny győztese a többhengeres kategóriában. A nyergében Rem Fowler ült, akit maga Norton kért fel, hogy az őáltala készített motorral versenyezzen. A 6 lóerős Peugeot blokk négyezres maximális fordulatszámmal működött, a leggyorsabb körében pedig óránkénti 42.9 mérföldes, azaz nagyjából 70 kilométeres átlagsebességet ért el vele vezetője.
Vincent Series ‘D’ Black Prince, 1956
Philip Vincent vállalata 1928 és 1955 között működött. A Cabridge-i egyetemről friss mérnöki diplomával kikerülő fiatalember részére a családja vásárolta meg a HRD cég maradékát. Vincent először JAP és Rudge-Python blokkok köré építette motorjait, majd megbízhatósági problémák miatt 1931-ben a saját blokkok tervezése és gyártása mellett döntött. Később jónéhány előremutató megoldást alkalmazott a cég, mint például a vázban teherhordó elemként viselkedő motorblokk, vagy a gyors kerékcserét biztosító kerékrögzítő mechanika. 1948-ban mutatta be 998 köbcentiméteres V-blokkal szerelt Black Shadow modelljét – a legtöbb Vincent motor egyébként fekete színű volt. Ennek versenykiadása, a Black Lightning több sebességrekordot is felállított.
Girdraulic első villák Armstrong csillapítással. 
55 lóerős teljesítmény 5700-as fordulaton. Az erősebb sport változat óránkénti 240 km/h csúcssebességet ért el. 
Teljes idomzat, Perspex szélterelő. Az oldalsó kar a középállványra emelést segíti. 
Ez a Fekete Herceg a gyártó utolsó hat motorkerékpárjának egyike.
Az autók elterjedésével a motorkerékpárok piaca zsugorodni kezdett. Erre a jelenségre próbált választ adni a Vincent azzal, hogy üvegszálból készült idomokba öltöztette korábbi modelljeit. 1954-ben mutatta be az új szériát, melynek erősen vegyes volt a fogadtatása. A képeken látható Black Prince az egyike az utolsó hat motorkerékpárnak, mely 1955 decemberében legördült a cég futószalagjáról, pontot téve a vállalat majd’ három évtizedes működésére.
One comment
Comments are closed.