A Kawasaki hamarosan előállhat a ZX-4R-rel

Thumbnail
A Kawasaki hamarosan előállhat a ZX-4R-rel

A Kawasaki hamarosan előállhat a ZX-4R-rel

2022. március 14. - - Nem Hír / Újdonságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Végül elég lelkesen fogadta a közönség a ZX-25R-t, ami azért volt izgalmas, mert a kisköbcentis sportmotorok jelenkori feltámasztásának előszelét láthatjuk benne. Hiszen értjük mi, hogy az ezres meg még a hatkilós állat. De valódi, ezeknél kisebb sportmotorhoz – mármint a komolyan vehető futómű, váz, fék és elektronika értelmében – már nehéz volt újonnan hozzájutni. Szépséghiba: Európa nem kapott belőle. Ennek kiküszöbölésére érkezik majd a ZX-4R.

[do_widget id=text-10]

Az a Kawasaki ZX-4R, aminek a bemutatása még mindig csupán nem megerősített feltételezés, de azért vannak rá utaló jelek. Tavaly tavasszal még csak interneten szálló pletykaként merült fel, majd előkerült egy tervrajz. És lám, itt egy új, egyenesen Japánból.

A méltán híres japán Young Machine magazin országuk négy nagy motorgyártójával ápolt közeli kapcsolatáról ismert. Mondhatni egyfajta hivatalos szivárogtatók, akik a készülő áprilisi számuk borítójára feldobtak egy renderelt ZX-4R-t. A ZX-10R-től származó formavilágot, az USD villákat és a Brembo fékeket feltételezhetjük, hogy megbízható füles után készítették. A sornégyes ZX-4R várhatóan 75+ lóerőt tud majd.