Összességében azért sejthettük, de legalább reméltük, hogy a tavaly bemutatott RC 8C valami sokkal szélesebb körben elérhető motor felvezetésére szolgál. És tessék, úgy tűnik, hogy úgy 2024 magasságában meg is érkezik a 890 alapú – akkor már- RC990. Erről árulkodnak a német Motorradnál landoló spanyolországi kémfotók.
Az RC 8C még egy limitált szériás, kizárólagosan pályamotor volt, amit a Krämerrel közösen hozott létre a KTM. Pontosabban egy közel Moto2-es szintre hozott atomdurva versenymotor, amit a megjelenésének pillanatában, mindössze néhány perc alatt elkapkodtak. Az RC990 ezzel szemben egy rendszámozható, közúti használatra is szánt sportmotor lesz.

Az RC 8C-nek még egyedi vázat készített a Krämer, de az RC990 már a 890 Duke vázát fogja használni. Az idomok vonzó vonalait ugyanakkor megtartották, de a szárnyak lekerültek. A fotón jól kivehetőek a WP Apex villák és a felsőpolcos Brembo Stylema nyergek.

Cimkék:
Cserélhető akkumulátorokkal és nagy hatótávval igyekszik bevonzani a vásárlókat a Kymco. Bemutatkozott a Like 125 EV.
Elolvasom »A Ténéré 700 Raid lesz a kivitel, ami elvi szinten az eddigi lehető legközelebb kerül a tereprali motorok világához.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »