Várólistákon az amerikai Pan America vásárlók

Thumbnail
Várólistákon az amerikai Pan America vásárlók

Várólistákon az amerikai Pan America vásárlók

2021. május 31. - - Hír / Érdekességek Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, hogy a Harley-Davidson valamit nagyon betalált az első túraendurójával, a Pan America ugyanis fogy, mint fájdalomcsillapító a fogászaton. Legalábbis a hazájában, ahol már forgalmazásról beszélhetünk – számolt be róla a helyi illetőségű gazdasági lap, a Milwaukee Business Journal.

[do_widget id=text-10]

Beszámolójuk szerint a nálunk csak most szombaton bemutatott motort még rendesen leparkolni sem tudják a wisconsini kereskedők. Az egyikük arról számolt be, hogy legutóbb múlt csütörtökön érkezett egy Pan America, másnap reggelre elvitték. Így aki nem volt elég gyors, annak már csak sajnálkozni tudtak és megígérni, hogy hamarosan lesz még belőle.

A gazdasági lap szerint más kereskedések is megerősítették, hogy náluk is ez a helyzet. A kialakult hiányt pedig foglalási rendszerrel és leginkább várólistákkal próbálják kezelni. Az amerikai piacon tehát úgy tűnik, hogy beütött a Pan America láz. Kíváncsian várjuk, hogy az európai és kiváltképp a hazai vásárlók mennyire lesznek nyitottak a Harley új utakat kínáló túraendurójára.