A Ruby Smoke az Indian FTR 1200-nak egy olyan limitált szériás kiadása, amely sajnos csak a francia vásárlók számára érhető el. Így ezt inkább kezeljétek érdekesség gyanánt, na meg persze meg lehet csodálni azt az elképesztő, valóban ékkőszín fényezést.
Maga a kivitel egyébként egy cseppet sem különbözik az FTR 1200 Carbon kivitelétől, ami pedig szinte teljesen megegyezik az “S” formátummal. Csak éppen több szénszálas műanyag elemmel. A nüansznyi különbséget csupán az jelenti, hogy a hátsó kerékhez 165-ös helyett 160-as féktárcsa került.
Illetve még egy elem változik, de az is csak az FTR 1200S-hez képest. Ez pedig a Carbon kivitelen szintúgy megtalálható Akrapovic kipufogó. A Ruby Smoke kiadást nem is tervezi elvinni más piacokra az amerikai gyártó. Így marad számunkra egyszerű eyecandy.
Cimkék:
A Triumph nem kisebb vállalást tett a Trident 660 kapcsán, minthogy a kategória legfelszereltebb, legkezesebb motorját hozzák létre.
Elolvasom »Az MT-09 megújulása után számítani lehetett arra, hogy a Tracer 900 szériáját is frissíti a Yamaha. Itt az első fotó Olaszországból.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »