Úgy látszik, hogy a Yamahánál továbbra is komolyan gondolják, hogy a Nikennek hála megismert LMW technológiában van jövő. És az eddigi tesztek őket igazolják, hiszen mindenki le van nyűgözve attól, hogy milyen stabilan tud futni a motor eleje megduplázott kerekekkel, miközben a motorozás élménye megmarad. A frissen szabadalmaztatott hibrid trike ugyan más filozófiára épül, de nem is valószínű, hogy ebben a formában fog megmaradni.

Magán a formán egyszer már meghökkentünk. A tavalyi Tokyo Motorcycle Show-n bemutatott MW-Vision koncepciót igazán senki nem vette komolyan. Talán magát a brandet leszámítva. A buborékos formát azóta elengedték, de az új formai szabadalom sem sikerült kevésbé megosztóra.
Mindemellett érdekes guruló fotelt találtak ki. A szabadalmaztatott hibrid trike ugyan használ belsőégésű motort, de a meghajtást nem az biztosítja. Pusztán egy generátort forgat, ami ellátja a megfelelő mennyiségű delejjel az akkumulátort, valamint az elektromos motort és az van kapcsolatban a kerekekkel.

Természetesen ez egyelőre csupán egy formai szabadalom. Egyáltalán nem biztos, hogy a Yamaha ebbe az irányba lép, és ha mégis, az egészen biztosan nem az elkövetkező néhány évben lesz.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A BMW S1000RR elektromos hibájából keletkezett az a tűz, ami végül az R1-et is maga alá temette. Valaki felvette a porig égő motorokat.
Elolvasom »Tirol legjobb motoros útjaira nem hajthatnak be a hangos motorok, meglehet, Svájc követendő példaként tekint az intézkedésre.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »