Vannak örök rivális márkák a járműgyártás világában. Imádom, amikor csipkedi egymást a reklámokban az Audi és a BMW – megy az iszonyat kreatív és kíméletlen adok-kapok. Van ilyen párhuzam a motorok világában is. Különösen, amikor két világszerte ismertté vált márka pályája a kezdetektől szinte párhuzamosan mozog. A Vespa és a Lambretta egyaránt a Második Világháború után jött létre, méghozzá ugyanazzal a céllal: valamiféle közlekedési alternatívát adni a bicikli mellé a megrogyott Olaszország lakossága számára. A későbbiekben mindketten kiléptek ebből a szerepből, és sokkal inkább a stílus és a tradíció lettek a fő haszonérveik. Majd úgy hozta a kegyetlen gazdasági valóság, hogy a Lambretta eltűnt a süllyesztőben – egy időre. De persze nem örökre. Ebből az apropóból született ez a remek reklámfilmecske is:
Természetesen mi komolyra fordítjuk a szót, és nem a vicces oldalát keressük a “visszatérésnek”. Hiszen végül a történet úgy vált jelenleg is zajló heppienddé, hogy a robbanásszerűen fejlődő KSR csoport karolta fel a Lambretta márkát – és élesztette újra azt. Komoly nemzetközi kooperáció eredményeként született meg első újkori modelljük, amely a V125 Special nevet kapta. Igazság szerint egy hat tagú családról van szó, hiszen létezik 50-es, 125-ös és 200-as változat is. Ráadásul mindegyikből elérhető olyan kivitel, ahol az első sárvédő mindig előre néz (Fix), illetve ahol fordul a kerékkel együtt (Flex). A színekről nem is beszélve – úgy szinte valószínűtlen a választék. Nálunk a nyolcadliteres forduló sárhányós verzió járt baromi ütős BiColor fényezéssel és igen gazdag felszereltséggel.
A kis robogóról minden fontosat megtudtok lentebb található videónkból. Mivel tényleg nem szeretnénk ismételni önmagunkat, az ott elhangzottakat nem írjuk le újra. Érdemes megnézni a filmünket, utána az egyes részmegoldásokat megcsodálni fotóinkon. Természetesen a videó alatt ott lesznek a részletes műszaki adatok – legalábbis közülük minden, amit ismerünk a Lambretta V125 Special vonatkozásában. Sőt, lesz ott egy pontozásos értékelés is, amelyben a csodaszép robogóról szerzett benyomásokat kategóriánként pontozva is megtaláljátok. Annyi biztos, hogy a kis robogó nem olcsó – de nem is kerül többe, mint egy Vespa. Megjelenésében, különlegességében és stílusában pedig minimum annyit ad, mint örök és legnagyobb versenytársa.
Cimkék:
Sajnos rengeteg motoros baleset történik ugyanarra a kaptafára. Ott a kanyar, belenézünk és rájövünk: sok a tempó. Mit kell ilyenkor tenni?
Elolvasom »Végre-valahára elindult az idei motoros szezon - vele együtt pedig a sok motoros baleset is. Magadon csak te segíthetsz, no meg a Protektor.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »