A tavalyi esztendő értékesítési számait böngészve az olasz prémium gyártó kudarcokat és sikereket is elkönyvelhet. Kezdjük a rossz hírrel: nyolc éves növekedés után 2018-ban a sorozat megtorpant, és világviszonylatban kevesebb Ducati talált gazdára, mint egy évvel korábban. Persze nem csak náluk van „baj”, hiszen a teljes 500 köbcentiméter feletti piac globálisan 3% csökkenést mutat. Az olaszoknál a visszaesés 2017-hez képest 5%, de még így is ötvenezer eladott darab fölött vannak (a pontos szám 53’004) – sorozatban negyedik éve. A legnagyobb visszaesés az Egyesült Államokban történt (9%), így el is vesztették a legnagyobb piac címet. Az 9’200 darabbal és 4.5% növekedéssel ismét visszakerült Olaszországba! Körülbelül ennyi a rossz hír – és most jönnek a jók.
A 2017 őszi bemutatást követően tarolt a Panigale V4. 2018-ban a típusból 9’700 példányt adtak el, amely HETVEN SZÁZALÉKOS (!!!) növekedést jelent. Ráadásul az értékesített vörös sportgépekből 6’100 már az új V4-es volt. És most jön az igazi durvaság: tavaly a bolygónkon eladott szuperport motorok 26 százaléka – vagyis minden negyedik példány! – Ducati Panigale volt. Elképesztő adat – főleg, ha figyelembe vesszük a típus árképzését. Amennyiben belegondolunk a profit tartalomba is, már érthető, hogy miért nem lett senki azonnal öngyilkos a gyárban – vagy akár a részvényesek között.

Erős volt egyébként a Multistrada család is: 11’829 darab fogyott, amelyek közül 6’569 már az 1260-as kivitel volt. Vagyis a megalománia ebben a prémium szegmensben is tisztán tetten érhető, olyannyira, hogy a legnagyobb kalandmotorok között 25 százalékos növekedést ért el a Ducati. Francesco Milicia, a vállalat világpiaci értékesítési vezetője szerint mindent meg fognak tenni, hogy kereskedői hálózatukat a korábbiaknál is hatékonyabbá tegyék. „2019-re alaposan felfrissítjük a Scrambler 800-as családot, amely már kanyar-ABS-szel is fel lesz szerelve. De jön a Diavel 1260 és a Hypermotard 950 is. A Multistrada családba érkezik az 1260 Enduro és a 950S, így a vásárlók lényegesen szélesebb palettáról választhatnak. Összesen kilenc újdonsággal jelentkezünk ebben az évben, így joggal tekintünk pozitívan 2019 elé.” – mondta Francesco.

Cimkék:
Kultúrától a vezetéstechnikáig. Lássunk négy olyan esetet, amikor egy könyv motorosoknak kiváltképpen érdekes lehet.
Elolvasom »Kevés dolog kering annyi ideje pletyka szinten, mint egy új Suzuki turbo motorkerékpár érkezése. Most újabb szabadalmakat nyújtottak be e téren.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »