Korábban is felmerült bennem a kérdés, hogy ha már úgyis készen állt egy valamivel erősebb erőforrás, mint amit a Benelli 402S modellben használtak – történetesen TRK502 és a Leoncino 500 szívére gondolok -, akkor miért nem azt passzírozták bele ebbe az ugróbölényt imitáló, erőt sugárzó testbe? Felvetésem jogosságát mi sem támasztja alá jobban, minthogy a kínai forrásból és olasz szakemberekből álló cég előállt ezzel a koncepcióval. Hamarosan jön a Benelli 502S.
Az elmúlt évben több ízben is volt alkalmunk Benelli motorokat tesztelni. Összességében a Tornado 302-t és a BN302-t is szerettük. A TRK502 és a Leoncino 500 nyergéből is elégedetten távoztunk, majd jutottunk arra a konklúzióra, hogy az ár-érték arányt figyelembe véve ezek bizony számba vételre érdemes motorok. Így aztán az 502S érkezése sem vált ki belőlünk komolyabb riadalmat, sőt bevallom férfiasan, hogy némi elfogultsággal én a magam részéről még meg is szavazom neki a kezdeti bizalmat.
A már bevált erőforráson kívül más változást is észre lehet venni az új fejlesztésű motoron. Az erősebb motorhoz erősebb fék jár. És akkor most nézzük meg jó alaposan az alábbi képet, mert azok bizony Brembo fékek, a hozzátartozó pizza méretű tárcsákkal.
A Benelli 502S menetkész tömege várhatóan 220 kilogramm lesz. Ehhez a tömeghez az új motorblokk 48 lóereje valóban elég lesz a békés krúzoláshoz. Így, az A2-es jogsival is vezethető motor várhatóan óránkénti 160 kilométeres végsebesség elérésére lesz képes. Az újkori ára pedig a Benellit ismerve kétmillió forint körül lesz.
Cimkék:
A Husqvarna nagyot lépett a merész formaterveket felvonultató új motorjaival. A Vitpilen után most a Svartpilen is érkezik.
Elolvasom »Minden kapcsolatban vannak komoly viták, de azért viszonylag ritkán végződik azzal a perpatvar, hogy az asszony felgyújtja a motort.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »