Talán éppencsak egy nyúlfarknyi túlzás, hogy velünk együtt a világ figyelte lélegzetvisszafojtva a Yamaha tegnap esti showját az EICMA keretében. Tettük sokan mindezt azért, mert vártuk, hogy a T7 névre keresztelt koncepciótortából előrukkol az új Ténéré. Mondhatjuk, hogy ez megtörtént – de nem pont erre számítottunk. Júliusban a külföldi kollégáknak már volt szerencséjük elkapni néhány kémfotót. Alig valamivel később, augusztusban a Yamaha elindított egy videó kampányt, ami alapján tényleg majdnem mindenki azt gondolta, hogy elérkezett az új jövevény ideje. Majdnem mindenki. Leszámítva a japán vállalatot, ugyanis Milánóban ismét egy prototípust mutattak be, nem a gyártásra kész modellt.
Az MT-07 sorkettes blokkján alapuló erőforrásra épült Yamaha Ténéré 700 World Raid igazi középsúlyú versenyzőt ígér az adventure kategória szerelmeseinek. Mégis, ez egyelőre csak ígéret maradt. Azt, hogy a hangvillások miért döntöttek így, azt nehéz kívülről pontosan megmondani. A legtöbb találgatás szerint a KTM 790 versenytársának szánják, tehát valójában egy pénzügyi döntés következménye lehet az, hogy most hoppon maradtak azok, akik tűkön ülnek, hogy felhasználják a párnába varrt pénzüket. Amennyiben ez igaz, reméljük, hogy hasznosan töltik az időt a tervező részlegen és finomra reszelik a gépet.
A Yamaha hivatalos álláspontja egyébként az, hogy tovább kell tesztelniük közúton a motort, és néhány szükséges fejlesztést még el kell végezniük. Ellenben ahelyett, hogy egyfajta macskaegér játékot játszanának a közvéleménnyel, inkább bemutatták a jelenlegi állapotában. Ennek a dumának pedig olyan büdös kifogásszaga van, hogy az már messziről is bántja az ember orrát.
Más találgatások szerint a Yamaha egészen egyszerűen a vártánál jobban lemaradt a Ténéré fejlesztési programjával, és egészen egyszerűen eltaktikázták magukat. Eszerint a kampányt arra építették fel, hogy a motor készen lesz a milánói bemutatásra, de mégis valahol megcsúsztak. Beütött valami váratlan, mint amikor a készülő rántottára rávert utolsó tojásról kiderül, hogy megzápult. Majd amikor kiderült a baj, akkor elindult a mismásolás és most megpróbálják eladni úgy, mintha eleve így lett volna betervezve.
A Yamaha azt mondja, hogy szeretné elvinni a Ténéré 700 World Raidet egy világkörüli turnéra, hogy az összes kontinensen teszteljék a motort, hogy minden létező igényt összehangoljanak, mire gyártásba kerül. Ha ezt a nyilatkozatot komolyan kell vennünk, akkor epekedve várjuk az antarktiszi tesztelés fotóit. Most pedig azt tudjuk mondani, hogy tegyük félre minden várakozásunkat és csalódottságunkat, és várjuk ki, hogy 2019-ben már csak kikerül az utakra. De hogy a Yamaha nem etet meg még egyszer a teaser videóival, az biztos…
Cimkék:
Dübörög az EICMA kiállítás, a Ducati pedig csak ömleszti az újabbnál újabb híreket illetve gépeket. Itt van a végleges a Scrambler 1100.
Elolvasom »Ezek a németek tudnak titkot tartani! Ha nem akarják, egy kémfotós sem kapja el új motorjukat. A C400X így valódi meglepetés lett.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »