Valódi különlegesség: MV Agusta Turismo Veloce 800 teszt

Thumbnail
Valódi különlegesség: MV Agusta Turismo Veloce 800 teszt

Valódi különlegesség: MV Agusta Turismo Veloce 800 teszt

2017. szeptember 22. - - Kiemelt tartalom Teszt / Új motor


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kevesebb több

Kezdjük az erőforrással! A 798 köbcentiméteres soros háromhengeres blokkban a közepes erőforrások méreteit szerették volna ötvözni a nagyobb motorok viselkedésével. Fogták hát a meglevő 800-asukat és áthangolták. Nagyon. Az eredmény kisebb teljesítmény lett – hiszen az úton nem ez a legfontosabb -, viszont a nyomaték 20 százalékkal nőtt, ráadásul legnagyobb értéke 2’100-al alacsonyabban érkezik. Ehhez a befecskendezőrendszertől a vezérlésen át a dugattyúkig mindent átterveztek. Így 110 lóerő és 80 newtonméter lettek a csúcsadatok – ami nem tűnik soknak. Aki kevésnek találja, az vélhetően megváltoztatja majd a véleményét, miután kipróbálta a motort.

Diszkréten bújik meg a soros háromhengeres, 800-as blokk. Zseniálisan hangolták utcai használatra!

Négyféle üzemmódból választhatunk menet közben is. A Rain egészen 80 lóerőig csökkenti a teljesítményt, és a motor nagyon öregurasan reagál a gázra is. A Touring mód esetében 90 lóerő szabadul ki a sorhármasból, már élénkebben mozog – de még mindig nem lesz ijesztő senkinek. Igazi kényelmes utazómotor arcát mutatja. A Sport állásban megjön a teljes ménes, egészen közvetlen lesz a gázreakció, és valami hihetetlenül megváltozik az egész jármű viselkedése. Aztán ott a Custom Map, ahol a menüből szó szerint minden paramétert a magad igényeihez állíthatsz. A motor erejét, reakcióidejét, a gáz érzékenységét, a gyorsváltót, a váltófényt, de még a tiltás drasztikusságát is. No meg a menetvezérlő elektronikát és az ABS-t is leprogramozhatod. Mint egy versenymotor – pedig ez „csak” egy túrázó…

Minden egyes részlete a végletekig átgondolt és kidolgozott

Milyen mindez a gyakorlatban? Zseniális. A Custom változatot be sem állítottam, mert a Sport egy jó közepes TCS álláson nekem pont megfelelt. Elég finoman szoktam bánni a motorokon a gázzal, így nekem nem nagyon jönnek működésbe a kipörgésgátlók – de itt minden körforgalom kijáratánál villogott. Mert ha Sportra rakod a gyorstúrázó blokkját, akkor olyan direkten jön az erő és annyira jól reagál rá a motor, hogy tényleg azt hiheted: ez a motor erősebb mint 110 ló! Pedig nem – csak azt tökéletesen adja le és használja fel!

Nem ordít, de kellemes, szép hangja van. A külseje pedig gyönyörűséges!

Mindenből a maximum

A motor tehát remekül működik, és sokoldalúbb, mint elsőre hinnénk. De a körülötte levő cuccok sem semmik! Hogy egy hidraulikus nedves kuplungon és hat sebességes szekvenciális váltón át hajtja a hátsó kereket forgató láncot, az nem nagy szám – ahogy a kuplung csúszó mivolta sem. Csakhogy egy olyan gyorsváltót akasztottak rá a mérnökök, amely valami hihetetlen élménnyé teszi a motorozást! Az egy dolog, hogy menüből tudod állítani, hogy fel-le irányban, csak felfelé vagy semerre ne működjön.

A gyorsváltó egészen egyszerűen zseniális!

De olyan lehelet finoman kapcsol, annyira tökéletes ritmusban adja lefelé váltáskor a gázfröccsöt, és vajpuhán működik, hogy arra szavakat sem nagyon találtam. Így a szintén könnyen járó kuplungkart tényleg csak elinduláskor és megálláskor kell használnod – közöttük mindent megold helyetted az MV. Ami egy rengeteg kapcsolgatással járó, sok száz kilométeres szerpentinezős túrán bizony baromi nagy előny tud lenni!

Ledes az összes fényforrás – a nappali fény és a tompított automatikusan is tud váltani

Amennyiben már a túrázásnál tartunk, gyorsan megemlítek még két funkciót: a Turismo Veloce ugyanis rendelkezik sebességtartó- és sebességhatároló automatikával is. Tudom én, hogy erre sokan felhördülnek, hogy „minek az motorba, azt én akarom irányítani!” – de amikor úgy hozza az élet, hogy beugrik egy hosszabb autópályázás vagy főúton közlekedés, bizony nagyon jól jön a tempomat. A limiter pedig számos városi büntetéstől meg tud kímélni, amennyiben valamilyen ésszerű (vagy nem túl nagy fájdalommal kifizethető) sebességre beállítod…

Segédváz, hátsó lámpa, utaskapaszkodó (vagy szárny?) – azt sem tudod, mit nézz a képen, mi?

 

Folytatjuk a futóművel – és jön még rengeteg további csoda. Lapozz!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6