A felvonulókhoz örömmel csatlakozott Kis Viki motorversenyző és a Tankcsapda gitárosa, Sidi is. Ők első ízben tapasztalhatták meg a csapatban, családban való motorozás élményét, amiről utólag így nyilatkoztak: „Nagyon jó volt és feltétlen jövünk a legközelebb is!” Ezt Viki mondta a motorról leszállva fülig érő mosollyal, ami persze többet mondott minden szónál. De mitől különleges ez az első, közösen megtett pár kilométer? Miért olyan izgalmas a Harley family tagjának lenni?
Van akinek az első, van akinek már a sokadik, de az élmény közös: ahogy egymás után pattannak nyeregbe a motorosok és állnak be a rajthoz, az indulás előtti percekben szinte vibrál a levegő az izgalomtól. Bukósisak fel, kezek a gázkaron, majd elstartol a menet és a csillogó szempárokhoz megérkezik az óriási mosoly is az arcokra. Kezdetét veszi a felvonulás, a 2017-es szezon első, közösen megtett kilométerei száguldanak tova.
Budapest tavaszi látképe fogadja a ridereket, majd érkezés az úti célhoz, a Hősök terére – de mint tudjuk, nem a cél a lényeg, hanem maga az út. Az út közben előttünk, mögöttünk, mellettünk haladó barátok, ismerősök, az út mellett integető nézelődők, akik bár csak kívülállóként vesznek részt az ünnepségben, mégis egy pillanatra őket is áthatja a szabadság szele.
Motorozni jó, de a szabadság érzése mellett a közlekedésbiztonság is kiemelten fontos. Az autósokkal szemben sokkal sebezhetőbb motorosoknak az első pillanattól az utolsóig oda kell figyelniük egymásra és a közlekedés minden résztvevőjére. A megfelelő ruházat fontosságát és a vezetéstechnikai tréningeken való gyakorlást is hangsúlyozta a felvonulókhoz intézett beszédében Dr. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.
Sidi, a Harley-Davidson magyarországi nagykövete örömmel tett eleget ama „kötelességének”, hogy részt vegyen a szezonnyitó eseményen. Bár az időjárás nem volt kegyes hozzá, ugyanis szakadó esőre ébredt. Mégsem hátrált meg, hanem nyeregbe pattant, és igazi kemény motorosként nekivágott a Debrecen-Budapest távnak. A Harley-bázistól száz kilométerre pedig már a nap is kisütött rá, így már őszinte mosollyal érkezhetett meg a rendezvényre, hogy részt vegyen élete első felvonulásán. „Piszok jó dolog itt lenni, fantasztikus élmény volt.”
Természetesen nem minden kizárólag a motorokról szólt. Ahogy az lenni szokott, élő zene – igazi amerikai country rock dallamok emelték a hangulatot. A Pannon Eagles zenekar tolmácsolásában szólaltak meg az Eagles legnagyobb slágerei, hiszen ahogy Sidi is mondta: a rock zene és a motorozás a szabadságszeretetben fonódik össze.
Hivatalosan is elkezdődött tehát a motoros szezon a Harley Család számára. A következő nagy buli pedig már Alsóörsön, a Harley-Davidson Open Road Festen lesz június 7 és 11 között – ahol a jelszó nem más, mint hogy: Feel the Freedom!
Cimkék:
A biztonság mindennél fontosabb, a hibás alkatrészekre a visszahívás a jó megoldás. Ez történt a Yamahával is az Egyesült Államokban.
Elolvasom »Vannak történelmi jelentőségű motorok, de akadnak neves történelmi személyek is, akik motorosok voltak. Arábiai Lawrence az egyik közülük.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »