A valóban létező elektromos motorok TOP10 listája
A valóban létező elektromos motorok TOP10 listája
2016. október 17. - Macko - Hír / Érdekességek Nem
7. Alta

Kizárólag az Egyesült Államokban forgalmazzák, és már jó néhány éve piacon van. 15’000.- dolláros (ott csak bő négymillió forintnak megfelelő) ára is az egészen kellemesek közé tartozik, ahogy a technika is abszolút korrektnek nevezhető. A képen látható supermoto mellett normál enduro változatban is kapható, alumínium vázas gépet ugyanis 40 lóerős erőforrás mozgatja.
6. Lightning

Mind versenyeken, mind sebességrekordok felállításával bizonyított. Az LS218 típusnév eredete ugyanis nem túl bonyolult: 218 mérföld/óra a hiteles, mért végsebessége (azért az majdnem 350 kilométer/óra!). Emellett fényesen bizonyította tudását a leghíresebb hegyi felfutón is: amikor elindult a Pikes Peaken, rommá alázta az összes benzines versenytársát. Itt az Onroad.hu-n is minden fontos információt megtalálhattok róla. Amerikai ára 38’888.- dollár (10,7 millió forint), és ugyan rendelhető, de csak elég hosszú várakozási idő után lehetséges hozzájutni. Az biztos, hogy aki meg tudja fizetni, annak megéri várni rá.
5. Yamaha

A leggyorsabb elektromos motor után folytassuk a létező leglassabbal. A Yamaha EC-03 igazából a nagyvárosi helyváltoztatás a kerékpárnál eggyel kényelmesebb változata, semmi több. Cserébe az ára is sokkal emészthetőbb, mint a fenti gépeké: Nagy-Brittaniában 1’999.- font, ami kevesebb mint hétszázezer forint. A szigetországban pedig az alig használt példányok fele ennyiből is beszerezhetők. Igaz, nem is tudnak sokkal többet, mint mindenféle nevenincs kinai versenytársaik… A típust tekinthetjük a hangvillás márka elektromos szegmensbe történő belépőjének is: egészen biztos, hogy hamarosan sokkal izgalmasabb villanybringákat kínálnak majd szalonjaikban.
[do_widget id=text-10]
4. BMW

A C Evolition már sokszor szerepelt az Onroad.hu hasábjain is. A modell a valós nagyvárosi és agglomerációs közlekedés igazi alternatíváját kínálja. Ára miatt a konszern piacpolitikája nem hozta el a magyarországi szalonokba, de hírek szerint Európa gazdagabb országaiban sem tolonganak érte. Hogy ezt a 4,5 millió forintnak megfelelő ára okozza-e, vagy más, nem tudjuk. Mindenesetre 2017-re hatótávja tovább növekszik az új akkumulátor-csomag miatt.
A következő oldalon jönnek a dobogósok. Lapozz!
