Ausztráliában rendkívül áldott helyzetben vannak a motorosok – főleg azok, akik a kalandokat keresik. Kitűnő hely a terepmotorozásra, gyakorlatilag nem zavarnak senkit a hobbijukkal. Az egész kontinensen elterülő ország a hatodik legnagyobb a világon – a közel nyolcmillió négyzetkilométernyi területére jut összesen huszonhárommillió lakos. A népsűrűség durván kerekítve éri csak el a három főt négyzetkilométerenként. Így nem csoda, hogy a következő videóhoz hasonló hangulatos rövidfilmek készülnek, ezúttal két KTM főszereplésével.
A főszereplők Adam Riemann, angol motoros újságíró, profi terepmotoros és Ben Grabham, az ausztrál KTM csapat hivatalos versenyzője. Az osztrák márka két 2014-es modelljével élvezkednek hat percen keresztül – gyönyörű ausztrál tájakon verekszik végig magukat, miközben a fizikát meghazudtoló módon feszegetik a technika határait.
A múlt héten írtunk egy videóról, ahol ehhez a terephez képest semmiségnek tűnő akadályokon próbáltak átvergődni hatalmas bálnákkal – na itt ilyenről szó sincs, megy minden, mint a karikacsapás. Mondjuk ez elvárható egy KTM 500 EXC-től és az idén már szalonból megvásárolható KTM 450 Rally-tól, amely a Dakart megnyerő versenygép limitált példányszámban kapható változata.
A Motology Films eredetileg terepmotoros weboldalnak indult, Adam Riemann pártfogásával – mivel imád fotózni és filmezni, így kézenfekvő volt, hogy a fentihez hasonló videókat forgassanak crossos vagy endurós témában. Ha kicsit jobban beletúrunk az internetbe, több filmet is találunk a vágóasztalukról, jobbnál jobb helyszínekkel és jelenetekkel.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Olaszországban él egy tervező, aki jobbnál jobb ötletekkel rukkol elő. Nemrég már feszegette a Yamaha MT-09 stílushatárait, most újból belenyúlt a tervekbe.
Elolvasom »Megújul a Ducati Diavel is idénre - próbálják kimosdatni a kategóriájából. Erőteljes reklámszlogennel határolódnak el az olaszok a cruiser irányvonaltól.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »