Az MV Agustáról is tudvalévő, hogy szeretnének nagyobb szeletet kihasítani a prémium motorok tortájából – kézenfekvő megoldás tehát az újabb modellek bemutatása. Ezt a lépést a 2013-as milánói motorkiállításra tartogatták, valami miatt azonban kimaradt a sorból a Dragster nevezetű darab.
Még jelenleg sem hivatalos a motor létezése – egyelőre csak információ morzsák találhatók a világhálón róla. Vannak részletek, amelyek inkább tűnnek pletykának, mintsem igaznak – vannak viszont hihető darabok is a kirakósban. Annyit lehet tudni, hogy a Brutale családot bővítenék ezzel a 800-as, háromhengeres géppel – a kiszivárogtatott márkajelzés mellett jól olvasható az új típus neve is.
A fantázia szintjén létező részletek egy olasz szaklapnak köszönhetőek – úgy gondolják, hogy turbófeltöltővel érkezhet egy új izommotor. Nem elvetendő a gondolat, hiszen a tavalyi ősz során számos koncepció látott napvilágot, amelyen a plusz levegőt valamiféle feltöltés segítségével szállítanák az égéstérbe. Így az új Dragster teljesítménye mintegy hatvan százalékkal javulna az eredeti 125 lóerőhöz képest. Ezzel méltó ellenfele lenne a másik ikonikus olasznak, a Ducati Diavelnek.
A feltöltés ellen szóló részlet pedig a Kaliforniai Légügyi Hatóság adatai által nyer bizonyságot. Bejegyzésre kerültek az új MV Agusta emissziós értékei – a hatóság információi szerint ezek a számok megegyeznek az alap 800-as Brutale károsanyag kibocsátásával. Így nehezen elképzelhető, hogy egy több mint másfélszer erősebb motor ugyanannyit eregessen a levegőbe, mint az alapmodell.
Pontos adatokat állítólag a közelgő tavasszal kaphatunk majd az új motorról, addig be kell érnünk a találgatásokkal és egyes képzelet szülte formatervekkel. Ha tényleg a Diavel ellenfelének szánják, akkor könnyedén elképzelhető, hogy egy power-cruiseres formát alkotnak a blokk köré.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Barreda igazi férfi: a szerelők összerakták a porrá tört Hondát, ő pedig szakaszgyőzelemmel búcsúzott a 2014-es Dakartól.
Elolvasom »Egy angol műhely kis szériás átépítése olyan jól sikerült, hogy remélhetőleg a Kawasaki marketingesei is felfigyelnek rá.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »