Benzines ez egyáltalán, vagy elektromos?

Akármilyen messzire megyünk, a gigantikus boxermotor egyébként nem hagy kétséget affelől, hogy minden helyzetben tökéletes társunk. Lefullasztani gyakorlatilag lehetetlen (a Gold Wing a kuplung kiengedésével gáz nélkül elindul, és ha egy szűk fordulóban a jobb markolat megmozdítása nélkül tapossuk le a fékpedált, még akkor sem nagyon mutatja a legkisebb hajlandóságot a leállásra), már alacsony, akár alapjárati fordulatról is villanymotor-szerűen és elementáris erővel húz. A mindennapi életben alig ezer fölötti (!!!) fordulatszámtól használható, pörgetni nem nagyon kell. Az egyetlen eset, amikor az ember kénytelen szabadon engedni a fordulatszámmérő mutatóját, ha sietősen rombol felfelé egy szerpentinen – ilyenkor nem lő ki elég intenzíven a kanyarokból a giga-hathengeres. Amennyiben a piros mező közelébe hagyjuk felszaladni a mutatót, azonnal nagy kedvvel vág neki a szűk fordulók utáni egyeneseknek is. Azonban közben valahogy érezzük, hogy ez a használati mód megint csak nem a Gold Wing világa. Megteszi a kedvünkért, de közben ő sem érzi igazán jól magát, és tulajdonképpen nem is illik az egész jelenséghez a magas fordulaton ordító boxer. Inkább kényelmesen kell hegynek fölfelé is vonulni, és minden rendben van a motor és a korábban említett futómű háza táján is.

Mindehhez mérten üzemanyag-igénye egészen nevetséges, két személyes és csomagokkal megrakott, esetenként egészen dinamikus túrázás során is megelégszik 5-5.5 liter üzemanyaggal száz kilométerenként. Hosszabb, sietős autópályázás során lehet, hogy feljebb megy, de ilyen körülmények között nem teszteltük le a legnagyobb aranyszárnyast. Országúton és városban motorozva azonban jó 400 kilométer körüli a hatótávja, ráadásul ezt valóban meg is tudjuk tenni megállás nélkül a kényelmes utazómotorral. Így ha menet közben nem is sietünk olyan nagyon, egészen jó utazási átlagsebességeket tudunk elérni vele.

Luxus a köbön

A különféle kiegészítők is majdnem mind megérdemlik a dícséretet. Talán az egyetlen, kicsit megmosolyogtató részlet a hatalmas szélvédő magasságának állíthatósága. Ez ugyanis a mai napig kézzel történik: az idomzat belső felén két kar felemelésével kioldjuk az egész első krómozott maszkot, amely a helyére szorítja az ablakot, majd fel-le ráncigálással beállítjuk a kívánt magasságot, végül újra rögzítjük az idomot. A mai világban már valahogy (különösen ehhez a motorhoz!) nagyon illene egy elektromos szélvédő-állítás. Amúgy a szélvédelem tökéletes, és a korábban általam is lenézett kis szellőző-ablak is remekül funkcionál. Ugyanis mindenkinek a feje fölé kell állítani a szélvédőt – ellenkező esetben komoly turbulens zajokkal kell megküzdeni. A magasra állított ablak esetén azonban tökéletes a csend és a védelem, és nagy melegben is éppen elég friss levegőt kapunk a kis nyíláson keresztül – így be kellett látnom, hogy ez az egység bizony tökéletesen van megalkotva. A Gold Wing egész jelenségéhez a szembefújó szél ugyanis éppen úgy nem illik, mint mondjuk egy tízezren ordító motor.

Ezen kívül azonban minden a leg-leg kategóriát képviseli a motorban. Sehol nem találunk gyárilag beépített navigációt és légzsákot például. Utóbbit ugyan nem próbáltuk ki (szerencsére), előbbit azonban annál inkább. Igazi amerikai piacra tervezett berendezés: végtelenül túl van biztosítva. A jobb oldalidomba épített nagymérteű kezelőgombokkal nagyon könnyen boldogulunk a menüjével – álló helyzetben. Amint megmozdul a motor, már minden gombnyomásra az „Invalid operation”, azaz „Érvénytelen művelet” üzenetet kapjuk válaszként. Amennyiben az igen hosszú nyitóüzenetet (miszerint menet közben rá se nézzünk a képernyőre, csak az útra, mert máskülönben micsoda veszélyben lesz az életünk) nem okézzuk le álló helyzetben, már ezt sem engedi a rendszer a mozgó motoron. Egyedül a térkép felbontását tudjuk változtatni a bal markolat közelében elhelyezett zoom-kapcsolóval. Amúgy a navi 1100 kilométeren keresztül remekül tette a dolgát, pedig egy kissé elavult jó két éves térkép volt feltöltve rá. Ezzel együtt ismerte Érden a házszámunkat, amit a Garmin még ma sem tud…

Említést érdemelnek még a csomagtartók. Az integrált oldalsó és felső dobozok elég össze-vissza alakúak, azonban hatalmas térfogattal rendelkeznek. Holminkat a saját motorunk alukoffereinek belső táskáiba tettük, amik nagy meglepetésemre simán eltűntek a Gold Wing üregeiben. WOW! A dobozokat központi zárral tudjuk reteszelni, és indulás előtt a központi kijelzőn tájékoztat bennünket a motor, ha véletlenül nem jól zártuk be valamelyiket. Bolondbiztos, mint minden Amerikában!

Tökéletes, de kinek is?

A Gold Winggel való ismeretségem több szakaszra osztható. Budaörsről mentem vele haza Érdre (kemény öt kilométer), és egészen elvarázsolt. Aztán bepakoltunk, és elindultunk egy hosszabb útra. Fehérvárról vissza akartam jönni a GS-ért: az üléspozíció miatt elkezdett fájni a hátam, nem tetszett a futómű puhasága, nagyon zajos volt az akkor még alsó állásba tett plexi (ez a saját hibám volt, nem a magamnak megfelelő pozícióba állítottam). Ez volt pénteken. Szombaton és vasárnap egyre jobban beleszerettem, hétfőn pedig mintha a szívem szakadt volna meg, amikor vissza kellett vinni. Pedig a Gold Wing nem az én motorom. Túl magas vagyok hozzá, és egyáltalán nem az a motorozási stílus illik hozzá, amit én szeretek. Nekem fontos a feszes, de kényelmes futómű, és hogy kanyargós szakaszokon igazán élvezetesen lehessen vadászni az ívekre egy kétkerekűvel. Ezeket a nagy japán mind nem tudja. Mégis, van egy olyan kisugárzása, ami egyre inkább megfogja és magával ragadja az embert, végül pedig teljesen rabul ejti. Ezzel a motorral jó minőségű utakon kell kényelmes tempóban vonulni, elegánsan végigdöntögetni a szerpentines részeken, közben élvezni a luxust, a remek fedélzeti audio-rendszert és a sebességtartó automatikát (ezekről nem ejtettünk külön szót, de mind tökéletes a maga nemében), egyszóval megjelenni. Ezen a téren ugyanis felülmúlhatatlan és egyedülálló a Honda Gold Wing, aminek a fedélzetére azóta is visszavágyom.

Következzen Eko teljesen szubjektív és egyedi különvéleménye!