A maga korában a Yamaha Teneré legendává vált, hiszen néhány évtizeddel korábban egy közepes lökettérfogatú, mindenen átgázoló tereptúra-motor volt a piac elvárása. Azután teltek az évek, hosszú ideig nem készült ilyen gép a hangvillásoknál, majd 2008-ban megjelent az első, erre a névre keresztelt újkori Yamaha, az XT660Z. Minden tekintetben remek motornak bizonyult, azonban sajnos a piac igényei közben már előrébb jártak egy kevéssel. Hiszen rohanó világunkban mindenből nagyobb és erősebb kell, arról nem is beszélve, hogy a BMW GS-modellcsaládja által harminc év alatt felépített kategória mennyire vonzó a mai motorosok számára. Itt pedig egy hengerrel sajnos nem lehet labdába rúgni, és legalább ezres erőforrást várnak el a kedves felhasználók.

2010-ben hosszas előkészítés (értem ez alatt elsősorban a bevezetés marketing-oldalát) után megérkezett a japán bajorbosszantó, a Super Teneré.

Amikor nézegettük a technikai adatait, sokunkban kételyek merültek fel. Miért nem 21 colos az első kerék, akkor jobb lenne terepen? Miért 261 kiló, nem lesz az nehéz? Azután napokkal ezelőtt elérkezett a pillanat: kaptam egy telefont a Yamaha vezérképviselettől, hogy az országban elsőként egy rövid tesztre átvehetem a Super Tenerét. Nem mondtam nemet…

Szépen, sorban

A motor egyik lelke a soros, kéthengeres erőforrás. Az 1199 köbcentiméteres gépről korábbi cikkünkben megtalálhatóak a technikai részletek, így csupán azok gyakorlati megvalósítására térek ki. A papíron 110 lóerő és 114 newtonméter a mai világban nem tűnik túl soknak, főleg nem a combos saját tömeg mellett. A gyakorlatban azonban meglepően robbanékony a Super Teneré. Az injektortérképet váltogatva (ezt bármikor megtehetjük menet közben is, csupán a gázt kell elzárnunk, és már kapcsolhatunk is a Sport és a Túra mód között) szinte két külön motoron ülünk. Sport üzemmódban egy igazi robbanékony vadállatnak tűnik: elementáris erővel gyorsul ki a kanyarokból, vagy éppen kezd az előzésekbe. Az elektronikus gázkar parancsaira ekkor szinte még az előtt reagál, mint hogy elcsavarjuk a jobb markolatot. (Ez persze nem igaz, azonban érzékelhető késedelem valóban nincs.) Akár egy-, akár két személy tartózkodik a fedélzeten, ilyenkor már közepes gázokra is olyan kirobbanó gyorsulás a válasz, hogy feleségem bizony erősen hiányolta a topcase-t a háta mögül. Az utas ugyanis függőleges háttal, kényelmesen ül (nem előredőlve), így dinamikus kigyorsítások közben erősen kell kapaszkodnia.

Szelíd kezesbáránnyá válik a Teneré, amint T betűre állítjuk a D-mode kapcsolóját. Ilyenkor is dinamikusan halad – tehát nem arra kell gondolni, hogy jártányi ereje sem lesz, éppen úgy tudunk előzni ekkor is -, azonban a teljesítményleadása sokkal lágyabb, finomabb. Normális túrázáshoz, vagy éppen mindennapi közlekedéshez ez sokkal jobban megfelel, én többnyire így jártam vele. Amikor pedig ránk tör a kanyarvadász-ösztön, vagy éppen egy hosszabb kamionsort kell leküzdenünk az országúton, szemvillanás altt újra az agresszív vadállaton ülünk…

Nagyon kíváncsi voltam rá, mindehhez mennyi üzemanyagot igényel a motor (a TDM900 erőforrása annak idején nagyon mértéktartóan viselkedett ebből a szempontból). Mivel a műszerfal tudósít a pillanatnyi (5 másodpercenként frissített) és az átlagfogyasztásról, hamar jött a meglepetés: normál országúti haladáskor jóval öt liter alatt (4,7-4,8 liter per 100 kilométer) fogyaszt a motor. Gyorsan megtankoltam, hogy utánaszámoljak, de nem tévedett. Amikor nagyon siettünk hazafelé, akkor mutatott 7 liter körüli értékeket a műszer – de az már valóban nem volt a normális közúti motorozás kategóriájába sorolható, ráadásul viharos szembeszélben volt szerencsénk megtenni mindezt). Összességében egy hosszabb túrán biztosan elegendő 5 liter körüli 95-ös száz kilométerenként, ami a menetdinamika fényében páratlanul jó eredmény.

A következő oldalon a futómű és a vezetési élményfaktor következik!

[ pagebreak ]

Bődületes futómű

A bajor motorkerékpárokat mindig a futóművük miatt emeljük az egekbe. Amikor valaki kipróbál egy Telelever vagy Duolever első felfüggesztéssel szerelt motort, az fogja meg leginkább, hogy azok a gépek minden körülmények és útviszonyok között tartják a megkezdett ívet. Nem kell küzdeni velük kanyarodás közben, kerülgetni a gödröket és egyéb aszfalthibákat. Be kell vallanom, életem első nem-BMW motorja, amin ugyanezt éreztem, a Super Teneré volt. Az éppen eltalált szélességű és magasságú kormánnyal hihetetlen könnyedén borítható ívre, és azt rezzenéstelenül tartja minden körülmények között. Mivel a tesztútvonalunk a Bakony és a Balaton-felvidék számos alsórendű részét tartalmazta, bőven volt rá lehetőségem, hogy a megkezdett íven levő kátyúkba vagy éppen aszfaltpúpokra-, gyűrődésekre szándékosan rávezessem a Tenerét, hogy vajon mit csinál. A mögöttem jövők is arról számoltak be, amit én éreztem is (azaz éppen hogy nem éreztem): a nagy XTZ rezzenéstelenül tartotta az ívet minden esetben.

Az első 43 milliméter belsőcső-átmérőjű teleszkópokat minden paraméterükben, a hátsó központi rugóstagot előfeszítésében és húzófokozati csillapításában tudjuk állítani. Ebből én a hátsót tekertem fel a legnagyobb terhelésű helyzetbe, ugyanis a teszt első felében motoroztunk két személlyel. Azután így is maradt, és teljesen megfelelt mind komfort, mind úttartás szempontjából minden igényemnek egyedül is. Lehet, hogy egy 55 kilós motorosnak kicsit kemény lett volna, de én ennél szerencsére egy árnyalattal erősebben mozdítom jobbra a mérleg nyelvét.

A kombinált fékrendszerbe sem nagyon tudok belekötni. Az kézi fékkar (normál esetben első fék) a Super Teneré fedélzetén mindkét kereket lassítja, mégpedig azok pillanatnyi terhelését vizsgálva osztja el a fékerőt az első és hátsó között. A lábfék ugyanakkor kizárólag a hátsó fékdugattyúkat préseli az ott található egyetlen tárcsára – tehát inkább a terepes igénybevétel, vagy szűk manőverek esetén kell igénybe vennünk. A blokkolásgátló ugyan nem kikapcsolható, ugyanakkor más rendszer szerint szabályoz annak függvényében, mit működtetünk. A teljes fékrendszer használatakor nagyon szigorúan és gyorsan avatkozik közbe, míg csak a hátsót taposva sokkal hosszabb intervallumokkal szabályoz. Ilyenkor lehát éppen csak felold egy-egy pillanatra, hogy ne essünk el, de hagy annyit csúszni a keréken, hogy murvás úton is jól meg tudjunk állni. A magam részéről jobban örülnék, ha a kipörgésgátlóval együtt teljesen kikapcsolható lenne – hogy igazi terepen mennyire használható ez a rendszer, csak későbbi, hosszabb tesztünknél fogom tudni pontosan megállapítani.

Mint ahogy a kipörgésgátló valódi hasznát is. Ennek ugye három állása van: a TCS1 teljes védelmet nyújt (ilyenkor csírájában elfojt minden kipörgési szándékot a rendszer), a TCS2 részleges megforgást enged (ez kell elméletileg a terephasználathoz), a TCS OFF pedig egyértelmű: inaktív az egész rendszer. A teszt rövidsége miatt csak murvás úton tudtam próbálgatni az első két állást: a másodikról el tudom képzelni, hogy kellemesen lehet vele kicsit szigorúbb helyeken is közlekedni, de azért nem hagyja a tapasztalatlan pilótát elesni. A menetvezérlő rendszer valódi terepes kipróbálására szintén a későbbiekben fogunk alaposabban sort keríteni.

Kezesbárány

A motortesztelés egyik sajátossága, hogy számtalan dolgot nem tudunk objektív szemmel vizsgálni. Nem arra gondolok, hogy tetszik-e valamilyen megoldás esztétikailag, hanem a motorkerékpárok egyik legfontosabb tulajdonságára: a vezethetőségre. Hogy menniyre kell megküzdenünk a gépünkkel hosszabb etapokon, vagy éppen rossz úton, az egy túraendúrónál létfontosságú. Hogy a nagy XTZ mennyire stabil a váltakozó útminőségű kanyarokban, illetve hogy nagyon könnyen terelhető be bármilyen ívre, már írtam. Azonban ismét ki kell emelnem, hogy ennek a motornak a legszebb tulajdonsága a hihetetlen könnyedsége, amit sem a számok alapján, sem álltában vizsgálva nem tudunk elképzelni róla. Amikor szűk visszafordítókhoz érünk, úgy dobálhatjunk magunk alatt a 261 kilós vasat, mintha egy legfeljebb kétmázsás, de nagyon eltalált futóművű motoron ülnénk. A teszt első néhány tíz kilométerét feleségemmel együtt a teljesen bedugult Budapesten teljesítettük, mindjárt oldalkofferekkel. A motor kezelhetősége, a szűk manőverek könnyedsége már ekkor is olyan volt, mintha hosszabb ideje ezen a gépen ülnénk. Egyszóval bármilyen körülmények közé kényszerülünk, a Super Teneré nagyon kellemes és könnyed partnerünk lesz.

A kezesség kulcsa egyébként azonnal felfedezhető, amint szemből megvizsgáljuk a motor lelkét. A sorkettes erőforrást ugyanis annyira mélyre rakták a mérnökök, hogy az szinte hihetetlen, és még alatta fut a viszonylag súlyos acél gerincváz is. Az egyéb kiegészítők elhelyezésével (kipufogó bal hátul, akkumulátor jobb oldalt az oldalborítás alatt), is a mély tömegközéppontot, valamint a remek tengelyterhelés-elosztást célozták meg a mérnökök. Mindezek eredménye lehet – a parádés futómű mellett -, hogy ennyire könnyen kezelhető, és minden helyzetben semleges a Super Teneré. Egyre inkább az az egyébként hamis illúzióm alakult ki a tesztkilométerek gyarapodásával, hogy ezzel a motorral bármit meg tudok csinálni!

Ha lapozol, nekiindulunk a nagyvilágnak a Super Tenerével!

[ pagebreak ]

Járjunk világot!

A nagy túraendúrók szegmense elvben a világuazóknak készült. Fontos a kényelem, a pakolhatóság, de a megfelelő szélvédelem éppúgy. Hiszen meg kell tennünk akár napi sokszáz kilométert bármilyen útviszonyok között, akár ketten, a poggyászainkkal együtt. Az XT1200Z ebből a szempontból már illethető némi kritikával. A gyári plexi alsó állásában az én testmagasságomnál olyan turbulenciát gerjesztett, ami egész érdekesen rázni kezdte a sisakomat – 120 körül már nem nagyon láttam az utat. Így hamar megemeltem, ami szerencsére nagyrészt megszüntette ezt a kellemetlenséget. A hozzám hasonlóan megnőtt pilótáknak elérhető gyári magasított szélvédő is, elvileg tehát van megoldás a jelenség orvoslására.

A kényelemmel úgyszintén nincs komoly gond, mind a vezető, mind az utas fejedelmien fér el. Az ülésmagasság stabil talajfogást tesz lehetővé, de az alacsonyabbaknak a nagyon vastag párnázású ülés is tartogat bőségesen tartalékot. A nyereg magassága egyébként egy kis műanyag közdarab állítgatásával vagy kivételével több szintre lőhető be. Az ülés-kormány-lábtartó háromszöge elképesztően jól van eltalálva: sem az alsó csigolyákat, sem a csuklókat a legkisebb mértékben sem terheli, de dinamikus haladáskor sem kell kapaszkodni a kormányba, hogy hanyatt ne essünk. Az utas kapaszkodója is teljesen rendben van, a gyári hátsó dobozzal pedig azt hiszem, még én is szívesen utaznék hátul. Bár így jobban belegondolva, inkább maradok vezetésnél.

Az idei évjáratú First Edition modellcsalád alapfelszereltségének részét képezi a két gyári oldaldoboz. Gálos Csabi barátom, aki nagy utazó hírében áll, erre mondta egyből, hogy „Na ez nekem kicsi lenne!” Valóban, a harminc literes masszív alu dobozok nagy előnye, hogy éppen megegyeznek a kormány szélességével, így városban, kocsik között is normálisan lehet velük közlekedni, azonban egy világ körüli útra lehet hogy elkelne egy kicsit több kapacitás. Nem tudom, a gyár fog-e készíteni a jövőben szélesebb koffereket, ha igen, ez a kérdés is ki lesz pipálva.

A jövő

A teszt eredetileg csak egy gyors ismerkedésnek indult, azután – szégyen, nem szégyen – kisebb fajta szerelem lett belőle. Ezért hoztuk meg a döntést, hogy nem csak az első benyomásaimat, hanem teljes véleményemet írom meg ebben a tesztben. Természetesen a közösen eltöltött idő rövidsége miatt még számos kérdés nyitva maradt. Elsősorban, hogy milyen valóban vegyes útviszonyok mellett a Super Teneré, illetve hogy egy valódi hosszú távú túrán mit nyújt. Annyi kiderült, hogy a Yamaha újdonsága valóban a legkomolyabb kihívója lesz a BMW legendájának, az R1200GS modellnek. Hogy az összecsapásból ki kerül majd ki győztesen (illetve hogy melyik modell mely területen válik be jobban), azt csak egy alapos összehasonlítással fogjuk tudni kideríteni. Így amikor egy hosszabb lélegzetű vizsgálatra megkapjuk a gépet, mindenképpen melléteszünk egy 2010-es GS-t, és akkor úgy aszfalton, mint a nekik való terepviszonyok között alaposan összehasonlítjuk őket. Hogy sokszáz kilométeren milyen a nagy Yamaha, azt pedig a Bike Maraton 24 órás túraversenyén tervezem kipróbálni: ott bő ezer kilométert fogok a nyergében tölteni egyhuzamban.

Mind a két anyag valamikor a nyár folyamán eljut kedves olvasóinkhoz, így reméljük, egyre pontosabb képünk lesz arról, hogy a túraendúrók nagy világversenyének dobogóján mennyire előkelő helyre kerül a Yamaha XT1200Z Super Teneré.

Jöjjenek a műszaki adatok!

[ pagebreak ]

Műszaki adatok