Jómagam 2017-ben, jelenlegi motorom megvásárlásakor szembesültem először azzal az anomáliával, hogy az országba már beérkezett, vadonatúj gépemre hosszú heteket kellett várnom. Hiába volt szó egy világszerte ismert gyártó típusáról, amely értelemszerűen megfelelt minden jogi és műszaki előírásnak. Akkor is műszaki vizsgát írt elő a hazai jogszabály. (2017 elején egy cikkben be is mutattuk az akkori […]
Elolvasomvizsga
cimke
vizsga
cimkeZseni az úton: ittas vezetés és baleset a forgalmi vizsga előtti napon
Nem tudom, hogy emlékeztek-e még a forgalmi vizsga előtti napotokra. Nekem is nagy esemény volt az életemben, de azért annyira nem, hogy visszamenőleg meg tudjam mondani, hogy mivel töltöttem az időmet az azt megelőző napon. Két dologban azonban egészen biztos vagyok. Az egyik, hogy nem piáztam aznap, hiszen a másnaposságnak még a gondolatát is kerültem. […]
ElolvasomMűszaki vizsgálati bizonyítvány: szivatás vagy sem?
Régóta belengetett dolog, hogy idén már kelleni fog a műszaki vizsgálati bizonyítvány névre hallgató dokumentum. Most, május 20-án, tehát vasárnap az Európai Unión belül, az összes országra vonatkozó irányelv lép életbe. Eszerint ez a papír nem csak, hogy szükséges, hanem kötelezően magunkkal hordandó is lesz. Ez, mint kiderült, ebben a formában nem igaz. Ráadásul amióta […]
ElolvasomCsúnya bukás a motoros vizsgán: fejjel a kerítésbe
Tanulónk néhány kilométerre a motoros vizsga helyszínétől az „utolsó szó jogán” még gyakorolta kicsit a szűk megfordulást. Így rögtön az elején pontosítsunk a bevezetőn, hiszen a felvétel nem a teszt során készült, hanem közvetlenül az előtt. A brit kolléga oktatójával egy valóban szűk helyen igyekezett egy kis plusz ügyességet felszedni – ráadásul amit látunk, az […]
ElolvasomBiztos vagy a tudásodban?
A mindennapi közlekedés során gyakran tapasztalni, hogy a részt vevők mennyire nincsenek tisztában az aktuális forgalmi szituációkkal. Sajnos erről nem csak saját maguk tehetnek, hanem a vizsgarendszer is, amely elhiteti a tanulókkal, hogy belefér, ha hibáznak, akár többször egymás után is. A jogosítványszerzés során hetvenöt pontot lehet elérni KRESZ vizsgán – ebből elég csak hatvanötöt […]
Elolvasom




