Egészen konkrétan sok-sok évtizeddel ezelőtt el is ítélték azokat a nőket, akik motorozásra adták a fejüket. Mármint motorvezetésre. Nem volt összeegyeztethető a hölgyek akkori társadalmi besorolásával, hogy nadrágot és csizmát húzzanak, és a koszos-füstös motorbiciklivel közlekedjenek. Így ha a gyengébbik nem egyik tagja mégis motorozásra adta a fejét, egyfajta számkivetettséggel is számolnia kellett. Így a […]
Elolvasomstunt
cimke
stunt
cimkeÉvadzáró Harley-Davidson módra
A magyar Harley-közösséget nem csupán a közös hobbi, szenvedély, a motorozás és a márka iránti elkötelezettség tartja össze, hanem tagjainak hasonló világnézete, értékrendje is. A Harley-tulajdonosok és a márkát szerető emberek csoportja egy nagy baráti társasággá nőtte ki magát az évek folyamán. A közös motoros túrák és rendezvények mellett számos alkalommal álltak ki és segítettek […]
ElolvasomGangnam style motorral
Több mint két éve, 2012 nyarán robbant be a világ könnyűzenei világába egy teljesen ismeretlen koreai előadó, a cseppet sem sztár kinézetű Psy elsőre nagyon idétlennek tűnő mozgással párosított, ráadásul érthetetlen dalával, amely a Szöul egyik városrészéről elnevezett Gangnam Style nevet kapta. A klip rekordsebességgel megdöntött minden nézettségi csúcsot – mára több mint a Föld […]
ElolvasomAz egykerekezés idióta királyai
Első videónk nem friss: már több mint két éve jelent meg. Azonban a maga módján örök klasszikus, hiszen felvet egy komoly kérdést. Nevezetesen, hogy az egykerekezés hőstett, vagy hülyeség? Bemelegítésnek dőljetek hátra, és csodáljátok meg, hogy telik a baltimore-i motoros rossz fiúk egy napja. Bandázás, kerózás, feltűnősködés – ami a CRF450-esekből kifér. Most pedig szögezzük […]
ElolvasomHogy nyomja a stuntot a gyerek!
A motoros kaszkadőrök – egyáltalán nem magyarul, mégis közérthetőbb nevükön a stuntriderek – fantasztikus mutatványokkal kápráztatják el bemutatóikon a nézőközönséget. Amit látunk tőlük – szó szerint a fizikát meghazudtoló mutatványokat -, a mögött sok éves kitartó gyakorlás, rengeteg verejték és vasszorgalom áll. Ezért is szoktuk mondani, hogy hiába tűnik könnyednek és magától értetődőnek, amit csinálnak […]
ElolvasomA túra-endúrók unalmasak?
Valamelyik nap beszélgettem egy hozzám hasonló fiatal sráccal. Annak az okát kerestük, hogy miért nem indul rá a mi korosztályunk a túra-endúrókra – holott rengeteg lehetőség rejlik bennük. Ő azt mondta, hogy valószínűleg unalmasnak tartják ezt a stílust. Ezen nagyon meglepődtem, hiszen egyáltalán nem mondható unalmasnak egy túra-endúró – ha tényleg rendeltetésszerűen használják. Azt most […]
ElolvasomAki körbedriftelte az Orfűi tavat
Magyarul Motorozz/Kanyarodj/Égess – vagyis csak úgy fordulj, hogy füstöljön a hátsó gumi! A filmet ugyanaz a csapat követte el, akik nyár végén már megleptek minket egy szép alkotással: a motoron Palatinus Attila, a rendező pedig Pásztor Tomi (Instar Films). Következzenek most Tomi gondolatai: „A film a Healtech Electronics-al közösen forgatott sorozat második része, mely egyben […]
ElolvasomMűvészetek találkozása
Pásztor Tomitól, az Instar films rendező-operatőrétől kaptam egy levelet és egy linket legújabb filmjükhöz. Érdemes elolvasni, még inkább megnézni! Így szól:
ElolvasomA leghíresebb magyar Tróger
A műfaj úttörői között volt Magyarországon és a mai napig az élvonalban versenyez. Már 2007-ben a világ élmezőnyében nyomta, hiszen akkor lett második a Stunt Riding VB-n és nyerte meg a GoFast World Cup-ot. A következő évben lett magyar bajnok, de sok egyéb dobogós hely mellett 2011-ben például a Streetbike Freestyle European Championship ezüstérmét is hazahozta.
ElolvasomMiből lesz a cserebogár – azaz a stuntrider?
Zsolttal nem ismerjük egymást személyesen, kapcsolatunk a Facebookra korlátozódik (persze ezen biztosan változtatni fogok a jövőben). A kezdet egy szokásosnak mondható üzenet volt:
Zsolt Négyesi: Helló, lájkold már az oldalam légyszi! Köszönöm!
Persze megtettem (ha tetszik, amit lentebb olvastok-láttok tőle, tegyétek meg ti is!), mivel pedig nekem bejöttek az ott látottak, gondoltam, beszélgetünk egy kicsit. Ebből aztán egy rögtönzött interjú kerekedett ki, amely talán egészen jól szemlélteti a válaszokat a bevezetőben feltett kérdésekre. Meg még sok minden másra.
Macko Sárvári Zsolt: Tutik a mikulásos képeid!
Zsolt Négyesi: Köszi!
Macko Sárvári Zsolt: Merrefelé laksz és gyakorolsz? Tetszenek a fotóid, videód nincs?
Zsolt Négyesi: Kunszentmártonban szoktam gyakorolni, és onnan nem messze, Csépán lakom. Van egy jó videóm a mezőberényi streetfighter napról. Feltöltöm!
Macko Sárvári Zsolt: Tök jó! Megfogott az a fiatalos lelkesedés, ahogy terelgeted a motorodat. Mesélsz kicsit magadról? Mikor kezdtél el stuntozni, és főleg mi motivált hogy belefogj? Bár még az életkorodat sem tudom, csak hogy igen fiatal lehetsz…
Zsolt Négyesi: 19 éves vagyok és lassan két éve motorozom. Előtte biciklizéssel foglalkoztam, de szerencsére aztán sikerült vennem egy motort. Az egész dolog úgy kezdődött, hogy 14-15 lehettem, mikor is megláttam itt a falu szélén gyakorolni Tápai Tamást és Gergely Sándort. Ez nekem nagyon megtetszett, elég sűrűn jártam ki nézni őket, hogy mit művelnek és nagyon megszerettem ezt a sportot és azon álmodoztam, hogy majd egyszer én is szeretnék így motorozni! Lassan kezdenek az álmaim valóra válni.
Macko Sárvári Zsolt: Már bringával is az akrobatika vonzott?
Zsolt Négyesi: Igen. Bringával is próbálgattam utánozni a nagyokat. 🙂
Macko Sárvári Zsolt: Tehát 17 évesen ültél először motorra. Milyen gépen kezdted? Egyből stuntozással, vagy először „normálisan” motorozgattál egy keveset?
Zsolt Négyesi: Egy MZ ETZ 150-el kezdtem ezt az egész dolgot és úgy, hogy megvettem a motort, először átalakítottam az egészet és utána 1-2 hét alatt hozzászoktam a váltós motorhoz és kezdődhetett a Stuntolás! ugyanis előtte csak robogóval motoroztam néhányszor, nem tudtam még váltani sem…
Macko Sárvári Zsolt: Milyen sűrűn gyakorolsz és mennyi időket, hogy két év alatt sikerült eljutnod erre a szintre?
Zsolt Négyesi: Általában heti három napot szoktam gyakorolni, de ha ráérek és jó az idő, akkor van olyan, hogy egy héten minden nap kimegyek gyakorolni. Főleg, amikor versenyre vagy bemutatóra készülök.
Macko Sárvári Zsolt: Egy-egy alkalommal átlagosan mennyit?
Zsolt Négyesi: Olyan 4-5 órát szoktunk kint lenni egy-egy nap. Persze ez idő alatt nem folyamatosan motorozunk, beszélgetünk és pihenünk is közben azért egy kicsit. De volt olyan is, hogy egész nap kint voltunk estig is.
Macko Sárvári Zsolt: Egy-egy új feladat megtanulása során mennyit szoktál esni? Sérülés történt már ilyenkor?
Zsolt Négyesi: Általában óvatosan vágok bele egy új gyakorlat megtanulásába és ebből kifolyóan nem szoktam olyan nagyokat esni. De persze elő szoktak fordulni kisebb-nagyobb esések. Mindig van egy-két zöld foltom és horzsolások a tastemen. 🙂
Macko Sárvári Zsolt: De akkor súlyosabb dolog, mondjuk törés szintű eddig nem történt?
Zsolt Négyesi: Nem, szerencsére mindig sikerült jól érkeznem.
Macko Sárvári Zsolt: Melyik gyakorlat jelentette eddig a legnagyobb nehézséget? Mármint megtanulni?
Zsolt Négyesi: Igazándiból nekem főleg a lábfékes gyakorlatokat volt elég nehéz megtanulnom, mert a biciklizésből kifolyólag nagyon rászoktam a kormányfékre. Tényleg nehéz volt átszoknom a lábfékre. De szerencsére mostanra már sikerült és elég jól megy.
A második oldalon mindent megtudunk a stuntoláshoz épített ETZ-ről, és jön a beígért videó is. Lapozz!
[ pagebreak ]
Spéci motor, de mindjárt kettő
Macko Sárvári Zsolt: Tényleg, a fékről jut eszembe, egy fontos témát nem kérdeztem még meg! Kicsit mesélj a motorról légyszi! Széria állapotban vetted és te építetted át?
Zsolt Négyesi: Igen, széria állapotban vettem a motort. De szerencsére Varga Róbert – egyik nagyon jó barátom – sokat segített nekem a motor átalakításában. A vázat meg kellett erősítenünk több helyen is, hogy bírja a strapát. Hegeszteni kellett rá kitámasztót és egy-két merevítést. A motorhoz nem nyúltunk, de a gyújtást kicseréltük a Babettáéra.
Macko Sárvári Zsolt: Azt meg miért? 🙂
Zsolt Négyesi: Hogy könnyebb legyen elsajátítani a gyakorlatokat. A Babetta gyújtással nem kell annyit kínlódni, mert ott csak három kábel van és könnyebb beállítani. Ha meg valami elromlott, nem volt sok variáció, amit ki lehetett cserélni. Meg elvileg picivel erősebb is lesz tőle a motor. Ja, és hátra csináltunk egy elég komoly tárcsafékrendszert.
Macko Sárvári Zsolt: Miket meg nem tudok! 🙂 A hátsó féket csak lábbal tudod működtetni, vagy kézzel is?
Zsolt Négyesi: Kézzel is. Felvezettük a kormányra a féket, hogy több gyakorlatot lehessen elsajátítani. Bal kéznél van, nekem a kuplung alatt.
Macko Sárvári Zsolt: Akkor bal kéz a kuplung és a hátsó fék, jobb a gáz és az első fék, lábak szerepe meg a szokásos (már amikor a lábtartón vannak)? Ez egy klasszikus stunt motor kezelése, ugye?
Zsolt Négyesi: Igen, általában minden stunt motoron így van! De első keréken guruláshoz én csináltam egy másik motort.
Macko Sárvári Zsolt: Egy komplett motort??? Mire? Csak gyakorolni, vagy azzal is bemutatózol?
Zsolt Négyesi: Mindekttőre. Azzal is ugyanúgy gyakorolok meg indulok versenyen is. Ugyanis a hátul tárcsás motoromon nincs első fék. Ennek az az oka, hogy mindig beleért a tárcsába a fék és megállt az első kerekem. Úgy meg nehezebb lett volna megtanulnom egykerekezni. Inkább leszedtem. De jó is így ez a két külön gép, mert az első keréken gurulós motorral szoktam driftelni is, így azon elég sűrűn kell cserélni a gumit. Ilyen Metzelert, amit a hátsó tárcsás motoromon használok a stabil egykerekezéshez meg nehéz szerezni, és nem akartam mindig lekapartatni.
Macko Sárvári Zsolt: Akkor eleve úgy építesz fel egy programot, hogy megtervezed, mikor fogsz motort cserélni? Vagy pedig vagy ezzel, vagy azzal a géppel csinálod, és akkor „csonka” a program?
Zsolt Négyesi: Igen, általában megtervezem, mikor fogok motort cserélni és hogy mikor milyen gyakorlatot fogok bemutatni a motorral. Általában ezt versenyek vagy bemutatók előtt egy-két héttel szoktam megtervezni, és ebben az időben az előre megírt programot szoktam gyakorolgatni, hogy minden jól menjen egymás után. De tavaly az összes versenyen csak egy motort vittem, a hátsótárcsás feketét. Igazság szerint a zöldet csak tavaly nyáron vettem, és nem voltam eléggé készen hogy azzal is versenyezzek.
Macko Sárvári Zsolt: Milyen eredményeket értél el idáig?
Zsolt Négyesi: Kunmadaras 2011. május 1. negyedik hely, ugyanott június. 25. szintén negyedik hely, Mezőberényben szeptember 24-én pedig ezüstérem. 🙂
Macko Sárvári Zsolt: Ez szép! Milyen terveid vannak a közeli, illetve a távolabbi jövőt illetően?
Zsolt Négyesi: Idén még szeretnék versenyezni Junior kategóriában kismotorral, és jó eredményeket elérni. Aztán ősszel szeretnék venni egy nagy motort, és jövőre már azzal folytatni tovább ezt az egész dolgot. Ugyanis nagyon megszeretem ezt csinálni, és mindenféleképpen szeretném tovább folytatni.
Macko Sárvári Zsolt: Zsolt, nagyon szépen köszi a beszélgetést az olvasók nevében is, és nagyon sok további sportsikert kívánok neked!
Zsolt Négyesi: Köszönöm! :-)))
Végezetül pedig jöjjön a beígért videó, avagy Zsolt a mezőberényi versenyen tavaly (Hadnagy Józsi felülmúlhatatlan kommentálásával):
Elolvasom










