Miután 2016-ban a Jawa brand martalékai az indiai járműgyártó vállalat, a Mahindra karmai közé kerültek, valamiféle mozgolódás elkezdődött a név körül. Az addigi tetszhalott állapothoz képest mindenképpen. Mi is ejtettünk néhány szót a 660 Vintage motorról, ami az XT660 jól ismert és sokat bizonyított erőforrásával szereltek, ami semmiképpen volt egy rossz döntés. A tavalyi esztendőben […]

Távol-Kelet hatalmas vásárlóerővel bír és ez a motorkerékpár piacon is megmutatkozik. Egymás után jelennek meg a ár- és fogyasztásbajnok modellek. Európai mércével az eladott darabszámok óriásinak, a köbcentik viszont meglehetősen kevésnek számítanak. Igaz, az öreg kontinensen is kezdenek rádöbbenni, hogy munkába járni, nagyvárosokban szaladgálni fölösleges egy literes motor, elég a nyolcada vagy még kevesebb is.

Ezeknél a gyenge kis gépeknél elsősorban az ár és a fenntarthatóság a leglényegesebb, ez motiválja leginkább a vásárlókat. Érthető, hiszen élményt, azt jóval kevesebbet szolgáltatnak, mint a komolyabb nagymotorok. Nem kell ezen megsértődni, ezek a kis gépek nem szórakozásra, hanem munkaeszköznek lettek kitalálva.

Az indiai Mahindra most mutatott be egy modellt, amely az ottani piacon, átszámítva kevesebb mint 180 ezer forintba kerül. Számos motoros szívesen látná a hazai piacon is a Centuro névre keresztelt masinát. A 110 köbcentis blokkból 8,5 lóerő szabadul a kerékre egy négyfokozatú váltón keresztül. A felszereltségében akad egy érdekes extra is. Az analóg fordulatszámmérő, a digitális sebességmérő és az immobilizer mellett jár hozzá egy érdekes fényekkel operáló kiegészítő is, amelynek a zsúfolt parkolókban vehetik hasznát a tulajdonosok.

A gyújtáskulcsra szerelt távirányítót megnyomva elkezd villogni a motor, mint az autóknál, hogy az ezer egyforma járgány közül egyből megtalálhassák a sajátjukat. Ilyen veszély bizonyára nem fenyegetne minket, ha idehaza is forgalmaznák. Elöl és hátul is dobfék lassítja a technikát és a futóművet elnézegetve egy jól karbantartott Simsonnal talán fel is vehetné a versenyt. A kis csettegő végsebessége 90 kilométer/óra körül alakul.

A gép ütőkártyái még hátravannak, hiszen az előbbi adatok maximum mosolyt csaltak az arcunkra. A gyártó 5 (azaz öt!) év garanciát vállal a motorra, ami bizakodásra adhat okot – vagy dögivel van náluk alkatrész potom pénzért és még így is megéri a vállalatnak, csak fogyjon a termék. A fogyasztáson viszont nincs mit vitatkozni, az elismerésre méltó: egy liter benzinnel akár 85 kilométert is megtehetünk. Ez átszámítva durván 1,2 liter/100 kilométer. Ha másért nem, de ezért és a vállalt garanciáért itthon is fogyna jócskán.

Egyfelől a hatalmas ország elsődleges közlekedési eszköze ma is a motorkerékpár, azonban a helyi lakosság egy részének igényszintje is kezdi meghaladni a jól bevált, 100-200 köbcentiméter körüli erőforrásokkal hajtott kismotorokat. Persze nem ugranak ők egyből az ezresek világába, de már nőnek a furatok és a löketek. Arról nem is beszélve, hogy a gyárak szeretnék akár Európában is piacra dobni új modelljeiket. Jó példa erre a Bajaj és a KTM együttműködése, amelyről már rengeteget írtunk korábban, sőt „közös gyermeküket” tesztelhettük is.

Azonban van más cég is a láthatáron: íme a Mahindra (nálunk terepjáróiról, valamint a 125-ös motoGP-ben tett kirándulásukról lehet ismerős) gyermeke, a Mojo. A gépről csak annyit tudunk, hogy 300 köbcentiméteres, egyhengeres motor hajtja. Igazság szerint nem sokkolóan új a modell, hiszen azt már 2010-ben láthatta a közönség egy-egy kiállításon – azonban a szériagyártás a hírek szerint az idei év vége felé megindul majd. Hogy hozzánk eljut-e? Ki tudja…