Nagy újdonságot már nem jelent, hogy a 2017-es Dakar Rally baromi durvára sikeredett. Még a hagyományosan a világ legkeményebb versenyének nevezett viadal korábbi kiadásaihoz képest is. A tizedik nap (a törölt, ezáltal éles viadal nélkül eltöltött kilencedik után) esetében a szervezők megint előre szóltak: a navigációs hibák következményeit nem másodpercekben, hanem súlyos percekben fogják mérni. Megint nem …
Elolvasomktm
cimke
ktm
cimkeDakar Rally 2017, 7. nap: rajzanak a Hondák
A Dakar Rally pihenőnapja előtt csúnyán beleszólt az időjárás az útvonalba: az ötödik etapot lerövidítették, a hatodik meg kompletten el is maradt. A második félidő is ennek szellemében kezdődött: a tegnapi, 7. nap sem az eredeti tervnek megfelelően alakult. Egyfajta kombinációja lett az elmaradt hatodiknak és az eredeti hetediknek. Ugyanakkor egy két napos maratoni összetett első …
ElolvasomDakar Rally 2017, 5. nap: mindenki eltévedt!
A szervezők – sokszor olvashattátok – jó előre közölték mindenkivel, hogy minden idők legnehezebb Dakar Rally-ja lesz a 2017-es megmérettetés. Tisztán látszik, hogy nem túloztak. Azt is előre megmondták, hogy az 5. nap nagyon durva lesz. Ezzel sem lőttek mellé. Az a végtelen bolyongás, amit még az élmezőny is rendezett a gyorsasági nem is túl …
ElolvasomDakar Rally 2017, 4. nap: idén új bajnok lesz!
Minden szempontból hatalmas izgalmakat hozott a Dakar Rally negyedik napja. Nem véletlenül mondták már jó előre, hogy ez lesz minden idők legkeményebb terepralli viadala! A tegnapi nap hatalmas harc folyt a motoros mezőny élén, majd történt egy súlyos bukás, végül rommá büntették az egész Honda gyári csapatot. A cikk végén található összetett állás így még …
ElolvasomEgy igazi sportember bukása: igy adta fel Laller a Dakart
Lallerrel a Magyar Kalandmotorosok II. Országos Találkozóján ismerkedtem meg. Azután kicsit „beszélgettünk” az interneten, no meg telefonon is. Mivel céljai, elszántsága valóban minden tiszteletet megérdemelt, számos cikk jelent meg róla az Onroad.hu oldalán is. Tervben volt egy őt és versenymotorját bemutató videós riport is, azonban a KTM korábban kellett hogy elinduljon Dél-Amerikába, mint azt ő …
ElolvasomDakar Rally 2017, 3. nap: nehezedik a verseny
Tegnap a két puhatolózó kezdő nap után megmutatta igazi arcát a dél-amerikai Dakar Rally. A mezőny San Miguel de Tucumanból motorozott Jujuiba. A nap során két gyorsaságit is teljesíteniük kellett, amelyek összesített hossza 364 kilométer volt. Mindjárt az első nagyon komoly navigációs kihívás elé állította a pilótákat – így az erősorrend egy pillanat alatt a feje tetejére …
ElolvasomDakar Rally 2017, 2. nap: a bajnok az élre ugrott
Az első napi óvatos kezdés után (amely ráadásul tényleg csak egy kurta kis szakaszon zajlott) a második etapon rendesen elindult a Dakar Rally mezőnye. A versenyzők már Argentínából rajtoltak, és összesen 803 kilométert kellett megtenniük. Ebből 275 volt gyorsasági – a napi eredmény ez alapján alakult ki. Ráadásul nem is volt nagyon technikás, ám annál gyorsabb: …
ElolvasomDakar Rally 2017, 1. nap: tapogatózó kezdés
Újév második napján elrajtolt a világ legkeményebb terepralli versenye. A megszokott módon naponta követjük az eseményeket az Onroad.hu oldalán is – idén különös lelkesedéssel, hiszen nem csak az élmenőknek szurkolhatunk – ki-ki egyéni márka- vagy egyéb vonzalma szerint -, hanem két magyar pilótának is. Lássuk tehát, mi történt az első napon! A Dakar Rally egy új …
ElolvasomMegesik, hogy elesik: KTM ABS hiba
Az osztrák gyár Adventure kivitelű motorjainál előfordulhat, hogy egy apró hiba miatt nem műkdik megfelelően a blokkolásgátló. A lehetséges hiba a 1190 Adventure, Adventure R és 1290 Super Adventure modelleket érinti. A KTM szerint nem sok motorral lehet baj, de éppen elég kétséges a beépített kábelek minőségének szórása, hogy biztosabbnak gondolják ha visszahívást kezdeményeznek az …
ElolvasomÍgy zúz a KTM új üdvöskéje, a 790 Duke Prototype
A KTM a november elején megrendezett EICMA során mutatott be egy prototípust, amely már akkor, álltában is vérlázítóan durván nézett ki. A neve 790 Duke Prototype volt, és annyi agresszivitás sugárzott belőle, hogy a cég szlogenjét (Ready to Race) senki nem érezte túlzásnak egy cseppet sem. Ránéztek a képeire, és nem kell magyarázgatni tovább. A …
ElolvasomBő két hét, és indul az egyetlen magyar motoros a Dakarra
Élete legnagyobb megmérettetésére készül Laller. Erről olvashattatok már az Onroad.hu felületén. 18 nappal indulása előtt csapatával szervezett egy találkozót az Andretti cukrászdában, ahol nem csak személyesen lehetett őt megismerni, hanem mesélt is életéről, terveiről és az előtte álló kalandról. Hozzávetőleg harminc lelkes barát, rokon, ismerős és drukkoló hallgatta a beszámolót, amely rövid idő után elvesztette hivatalos jellegét és átment egy …
ElolvasomKTM módszer: vásárold be magad a MotoGP-be!
A MotoGP világába belépő KTM-történelem részeként már a fejlesztés elején is volt tervezve egy „civil” verzió, ám akkor még RC213V-S vagy Desmosedici-szerű rendszámos bombázót rebesgettek. Aztán most úgy fest, egyelőre nem teljesen abban a formában valósul meg a dolog mint gondoltuk: egy bárki számára hozzáférhető, azonban rendszámozásra alkalmatlan pályamotor lett bejelentve. Vagyis szó sincs utcai verzióról. Érdekes, hogy abszolút …
Elolvasom










