Hihetetlen, hogy immáron hat év telt el azóta, hogy Császár Claudia úgy gondolta, a tanév kezdetén megpróbál olyan élményeket és örömet szerezni a Nemzetközi Pető Intézetben lakó gyerekeknek, amely aztán hosszú ideig egyfajta érzelmi muníció lesz számukra. A legelső ilyen alkalommal szerencsére én is jelen lehettem, és bizony nem csak akkori kis utasomnak, Matyinak, hanem nekem […]
Elolvasomkét
cimke
két
cimkeBurnout motorral megvan? És első kerékkel?
A Christini különleges motorjairól írtunk már korábban. Az amerikai cég specialitása az összkerék-hajtású motorkerékpárok építése. Ennek számos előnye van terepen – de talán még aszfalton is. Az mindenképpen ide sorolható, hogy ha látványoskodni akarunk, nem csak a hátsó kereket pörgethetjük ki, hanem az elsőt is. Íme, ilyen a burnout első gumival. Ez pedig nagyon látványosan […]
ElolvasomPető Intézeti álompillanatok negyedszer is
A történet 2011-ben kezdődött. Akkor egészen katartikus érzés volt átélni azt az örömet, amelyet okoztunk a Nemzetközi Pető Intézet kis lakóinak azzal, hogy elvihettük őket egy körre motorral Budapesten. Közben mi magunk talán még náluk is meghatottabban éltük meg a történéseket – így nem volt kérdés, hogy az esemény minden évben megrendezésre kerül. A második alkalommal […]
Elolvasom

