Azt hihetnénk, hogy ismerjük a nagy motorkerékpár gyártókat szerte a nagyvilágban, azonban tévedünk, mint oly sokszor az életben. Mert ha van egy vállalat, amely mintegy 200’000 motort és robogót gyárt évente, azt remélnénk, hogy ismerjük a nevét, ugye? Ha számításba vesszük, hogy a Ducati csupán 50’000 kétkerekűt gördít ki a gyárból egy évben, akkor bizonyára megmarad bennünk az a márkanév, amely alatt négyszer ennyi kétkerekű lát napvilágot.
A szóban forgó cég neve Italika, amely nem más, mint Mexikó nagy motorkerékpár gyártója. Eleinte a koreai Hyosung modelljei alapján történt az összeszerelés, mára azonban saját modellekkel gazdagítják a piacot. Számos típust értékesítenek nem csak Mexikóban, de Guatemalában, Brazíliában, Hondurasban, Peruban, Panamában, El Salvadorban és Argentínában is. Ami a piaci részesedést illeti, az Italika a mexikói piac mintegy 63 százalékát mondhatta magáénak a 2011-es évben. Önmagában is kimagasló ez az érték, annak tekintetében viszont, hogy a vállalatot mindössze 2005-ben alapították, egyenesen zseniális. Megalapítása óta egymillió motorkerékpár hagyta el a gyártócsarnokot.
Nézzünk meg néhány modellt a kínálatukból. Először is íme a leginkább egy nagymotor kinézetét és érzetét nyújtó RT200, a mexikóiak legnagyobb modellje. Őt egy kétdecis, négyütemű blokk hajtja, ennek köszönhetően képes a ”sport”motor egészen 110 kilométer/óráig gyorsulni. Nem kimagasló a teljesítményérték sem, a gyártó 15 lóerőt ad meg 7’500-as fordulat mellett, a nyomatékértékre 14 Newtonmétert írnak. Viszont a csekély teljesítménynek köszönhetően tartósnak tűnik a szerkezet. A fogyasztása 3,7 liter 100 kilométerenként, így ez sem kimagaslóan jó, de a számokra kevésbé érzékeny dél- és közép-amerikai piacon úgyis az számít, hogy elvigye a motor az utasát A-ból B-be.
Természetesen az Italika is kínál szupermotó jellegű gépet, a DM150-et. Meghajtásáról logikus módon egy 150 köbcentiméteres (13,3 lóerős és ugyanekkora nyomatékértékű) négyütemű motor gondoskodik. Ez elegendő arra, hogy 90-ig gyorsítsa a 150 kilogrammos DM-et. Ezeken kívül a cég kínál még sok más típust is 110 köbcentitől 200-ig bezárólag, robogókon keresztül a hagyományos felépítésű motorokon át a cruiserekig, sőt megtalálható a kínáltukban egy 150 köbcentis ATV is.
Az Italika motorjai nem nevezhetőek sem úttörőnek, sem pedig hatalmas teljesítményű mérnöki bravúrnak, mellőzik a forradalmi újdonságokat, viszont tökéletesen megfelelnek az ottani vásárlói igényeknek, mint például az alacsony költségű fenntarthatóság, egyszerű szerelhetőség és strapabíróság, ami lényeges a nem éppen kiváló úthálózatú országokban.

