Bármennyire fáj is ez nekünk, európai felhasználóknak, a japán gyártóknak nem mi vagyunk a szívük csücskei. Sokkal inkább a profit, ami lévén szó bizniszről, mégcsak nem is elítélhető részünkről. A világ tőlünk jócskán keletebbre eső részén bizony más szelek fújnak a motorozási szokásokat, kultúrát illetően. Arra a motorkerékpár nem egy hobbi cikk, egy kedvenc, amellyel kikapcsolódunk, és élvezettel koptatjuk azt ami éppen alánk kerül, hanem bizony ott ez a jármű a leginkább elérhető eszköz a tömegek számára közlekedni, szállítani, munkába járni, és még sorolhatnám. Persze ne az amerikai vagy az európai volumenben gondolkodjuk! Ami amerikában egy laza cruiser vagy európában egy átlagos túragép, abból a világ azon fertályain simán kijön 10-15 darab motorizált sámli. Ázsia, India eddig is el volt árasztva mindenféle guruló kotvánnyal, de most valami új dolog történik arrafelé.

Talán a KTM robbantott először az aprócska Duke-kal. Nagyon okosan felismerték, hogy ez egy akkora piac, amiről a világ „fejlettebb” részein álmodni sem lehetséges. Mi kell ahhoz, hogy bevegyék ezt a piacot? Dizájn! Cseréljük le a sok rollert dögös kinézetű, akár még európai mércével is pofás gépekre, gyakorlatiag a legegyszerűbb technikával, olcsón és minél nagyobb darabszámban gyártva. Tuti a siker! Megjelent hát a KTM Duke 125. Persze Indiában gyártva. Gyakorlatilag robbant a dolog, azonnal mindenkinek ez kellett. Már jönnek is a kicsivel nagyobb blokkos verziók, itt a 200-as és talán lesz még 350-es is, bár az már szokatlanul nagy az ottani piacra. Ez az ami kell, ami lendületet vihet egy, a döglődő piacokon csak sínylődő gyártó életébe.

Persze a japánok sem malmoztak sokat, látván a KTM-Bajaj együttműködés sikerét. Azonnal reagáltak, és itt is van e reakció két friss gyümölcse, az igen érdekes elnevezésű kis Honda Unicorn Dazzler és a Yamaha FZ16. Szerintem még talán európában is lenne keresnivalójuk, a suhancok biztos megvadulnának értük, különösen a dögös kis hangvillásért. Lendületes dizájn, jó színek, és alacsony ár. Ennyi kell a népnek! Mindkét kis vas másfél decis, léghűtéses négyütemű blokkal van szerelve. Teljesítményük is nagyjából azonos. 15 lóerőt és majd ugyanennyi newtonméternyi nyomatékot képesek kiontani magukból. Egyszerű futómű, tényleg mindenből csak a legszükségesebbek – ami a műszaki tartalmat illeti.

Ellenben csillogó metálfények, olyan műszerfal, amit bárki megirigyelhet még a jóval nagyobb kategóriáknál is, önindító, agresszív stílusú fejidomok, magasra húzott kipufogók adják meg azt az érzést, ami eddig hiányzott. Ez az, ami garantálja a biztos sikert. Hogy eljutnak-e hozzánk ezek az itthon is bizonyosan nagyon olcsó és ezáltal nyilván jól eladható kis újdonságok, ez a jövő zenéje, de az szinte bizonyosra vehető, hogy a gyárak ide fogják fókuszálni erőiket, ebbe az irányba fognak fejleszteni a jövőben. A nekünk kedves „óriások” pedig csak akkor kaphatnak létjogosultságot, ha ezek az apróságok eltartják a gyártókat, így azok hajlandóak lesznek egy-egy újabb, számunkra is izgalmas vassal előállni időről időre. Drukkoljunk hát a kicsiknek…

forrás: topspeed.com