Nagy Spyke outlet akciónk keretében a rövid fazonú textildzsekiket 20-50 százalék kedvezménnyel adjuk. A legújabb, 2015-ös modelleket is 20 százalékkal olcsóbban viheted el tőlünk, a többi darabra pedig 30-40-50 % kedvezményt kínálunk. Szeptembertől pedig bekapcsolódnak az akcióba a Spyke egy- illetve kétrészes bőrruhák, bőrkabátok, bőrnadrágok is. Minden aktuális, 2015-ös modellre 20, a további modellekre pedig …
Elolvasomcsizma
cimke
csizma
cimkeMire kell figyelnünk motoros lábbeli beszerzésekor?
Mindig emlékezni fogok arra a 2007 nyári napra, amikor egy choppert fotózni lementünk egy vidéki kereskedésbe. Nem öltöztem túl magam, mert nem volt igazán a stílushoz illő cuccom, az oda-vissza utat meg úgyis autóval terveztük megtenni. Talán öt-hat kilométert mehettem a fényképezés alanyával, majd a visszaérkezés előtt néhány száz méterrel sikerült béna módon elesni vele. …
ElolvasomMegújult az EuroMotor üzlete
Az új évre mintegy megújulásként tekintünk, megfogadjuk, hogy szebbek és jobbak leszünk. Éppen ezért a budapesti Lehel úton található EuroMotor is tett egy efféle fogadalmat, ám a legtöbb emberrel ellentétben ők meg is valósították az elhatározást. Az év eleje egyből egy megújító átrendezéssel indult, hogy a múlt hét végére már friss környezetben fogadhassák a vevőket. …
ElolvasomKényelem és biztonság: Nelson-Rigg esőruha teszt
Régen őszintén hittem a vízálló ruhákban – volt otthon esőruha a szekrényben, de szezonokon keresztül elő sem vettem. Mert valljuk be: nagyon kellemetlen minden alkalommal megállni, amikor egy túra során rázendít az égi áldás. Valamilyen fedett helyet keresni – mondjuk egy buszmegállót – és kotorászni az esőruha után, majd felcibálni a bőr vagy a cordura …
ElolvasomHazánk legnagyobb motoros webáruháza: MotoPartsShop.hu
Új motoros áruház nyitotta meg kapuit Magyarországon – fizikai és virtuális értelemben egyaránt. Az első szempont szerint az „áruház” kifejezés talán túlzásnak tekinthető, hiszen csupán egy kis helyiségről van szó a Széna tér fölött, az Ostrom utca 29-ben. A MotoPartsShop.hu fő működési területe ugyanis a webáruház, amelyben viszont elképesztő választékot kínálnak: 150’000 termék közül válogathatsz, és …
ElolvasomNe a saját bőröd vidd a vásárra – ruha tartósteszt
Manapság már egyre ritkábban, de még mindig látni felelőtlen embereket a strandpapucs-póló-rövidnadrág szentháromságban motorozni. Kétkerekű pályafutásom kezdetekor volt szerencsém tetőtől talpig motoros ruhába beöltözni, így nálam magától értetődő a speciális ruházat fontossága. Színházba sem gatyában megy az ember úgy gondolom, adjuk meg a módját ennek az időtöltésnek is! A saját ruhatáram főleg túra-endúrós és krosszmotoros …
ElolvasomAz igazi oldszkúl csizma
A magam részéről a motoros öltözködésben továbbra is a megfelelő védelemmel ellátott cuccokat részesítem előnyben. Hiába néz ki valami jól, ha semmit nem véd egy esetleges baleset bekövetkeztekor. Éppen ezért bármilyen királyul mutat sok régies stílusú motoros lábbeli, ha nem fogja korrektül a bokánkat, szerintem nem sokat ér. Kétségtelenül a krosszcsizma a legjobb – de …
Elolvasom




