bukósisak

cimke

bukósisak

cimke
Thumbnail
Lehetsz oldszkúl, de mégis biztonságos

Lehetsz oldszkúl, de mégis biztonságos

A Triumph Budapest ugyanis elkezdte mind a Davida bukósisakok, mint a gyári márkajelzéssel ellátott, de a kategórián belül a lehető legmagasabb biztonsági szintet képviselő motoros farmerek gyártását, így sikerült mindegyikről egészen részletes információkra szert tenni.

Hagyomány és biztonság

A klasszikus gépeken mindig ilyen fejvédőkben feszítenek a fotomodell motorosok (a képre kattintva galéria nyílik)A Davida egy harminc éves múlttal rendelkező klasszikus brit manufaktúra, amely szigorúan a régi iskola elvei szerint, a mai napig teljesen kézzel készíti különleges bukósisakjait. Legfőbb vonzerejük hamisíthatatlan formájuk: a Davida bukók arányos és tetszetős külalakja már elég is lenne a sikerhez, hiszen elsősorban szemünkkel választunk, tetszenie kell a kupaknak. Emiatt az évek során számtalan hollywoodi filmben, megannyi divatbemutatón szerte a világban, és egyéb, komoly reprezentatív értékkel bíró helyen tűntek fel fejvédőik. Bárhol, ahol abszolút autentikus és szép nyitott motoros fejfedőre volt éppen szükség.

Így jobban megfigyelhetőek a csinos részletek...De a megnyerő külső még nem minden, a Davida sisakjai belül is csúcsminőséget képviselnek. Akárcsak annak idején a hősidőkben, a bélés a lehető legjobb minőségű, finom és puha bőrből készül, ennek a különleges, és manapság mások által egyre kevesebbszer alkalmazott alapanyagnak köszönhetően egészen különleges élmény Davidát hordani, hiszen a bőr a használat során szinte hozzá idomul viselőjéhez és idősödve csak egyre kellemesebb lesz. Ennek is köszönhető a sisakok csöndessége és komfortja, ami szerte a világon hamar ismertté tette a Liverpoollal szemben fekvő Birkenheadben, minden munkafolyamatot tekintve kézzel gyártott bukókat.

Így az igazán autentikus - főleg ha kicsit zordabb az időjárásA négyféle Davida bukósisak közül a gyönyörű Jet, illetve a minimalista, Classic névre hallgató sorozatok a legkeresettebbek – előbbit nem kevesebb, mint 68, míg utóbbit 44 különféle fényezéssel készítik már szériában is. Ez azonban nem minden: ha van egy saját terved, a fejvédődet már a gyárban annak megfelelően fényezve készítik el, így nem lesz szükség a vásárlás után csiszolgatni és otthon festegetni. A kínálat csúcsát a Jet típus képviseli. Külső héja üvegszálas kompozit (akárcsak az összes többi Davidának), ami a belső, legmodernebb anyagú, kétféle sűrűségű ütéselnyelő réteggel kombinálva képes maradéktalanul megfelelni a hatályos ECE R22-05 európai biztonsági standardnak. A pántok dupla D-gyűrűs csattal rendelkeznek, ami nem csak autentikus, de a mai napig a legbiztonságosabb és legkisebb súlyú megoldás.

A sisakok belseje a régi hagyományok szerint tiszta bőrből készül. Nagyon kipróbálnék egyet, hogy milyen érzés lehet!Mivel pedig a Triumph oly sok klasszikus külsejű motort kínál (a Bonneville és a Thruxton már járt nálunk teszten, de a közelmúltban kipróbált nagyvashoz, a Thunderbird Stormhoz is tökéletesen passzolna egy ilyen sapka), logikus hogy a Davida fejvédői megtalálhatók üzletükben. Ha legközelebb járok arra, biztosan felpróbálok egyet, hogy milyen érzés lehet a híres bőr bélés.

Komfort és biztonság

Van egy másik kérdés, amit eddig soha nem tudtam megválaszolni magamnak. Rengeteg gyári fényképen látni a szemmel láthatóan száguldozó pilótákat egy szál farmerben döngetni. Mivel a magam részéről nem túlzottan támogatom ezt a fajta viseletet (saját rossz emlékeimnek köszönhetően, amikor is megtapasztalhattam, mennyit is véd egy sima gatya – majd feküdtem egy keveset az incidens után…), tényleg nem értettem. Vannak ugyan motoros farmerek némi belső védelemmel – rendelkezem ilyennel én is -, de azért ezeken erősen látszik, hogy nem sima nadrágok. Sokan nem is szívesen mennek munkába, megbeszélésre ilyesmiben – így marad a védelem nélküli motorozás.

Láthatatlanok a kevlár szálak, amelyek védenek csúszáskor, de az ütéseket elnyelő protektorok isA klasszikus brit motorokhoz nagyon jól passzoló farmereken azonban gyakorlatilag tényleg nem látszik kívülről, hogy nem egy sima jeans van a viselőjén. Az anyagba szőtt kevlár szálak persze hogy nem láthatóak, ugyanakkor egy esetleges aszfalton csúszás esetén nem szakad ki a matéria, mint az én utcai nadrágom egykoron. Mindezen felül a roppant sérülékeny térdízületünket a legmodernebb D3O protektorok védik.

Senki nem mondja meg rólunk, hogy motoros ruhában vagyunk, ha ilyet viselünkA D3O egy különleges, modern anyagot használ protektoraiban, ami alaphelyzetben puha, könnyen formálható és kényelmes viselet. Becsapódáskor az erőhatás esetén a D3O-anyagok molekulái összekapcsolódnak, ami által az anyag sokkal ellenállóbbá válik, illetve az erőhatást rendkívüli mértékben szétosztja önmagában, és ezzel elnyeli. Az erőhatás megszűnésével az anyag visszatér eredeti, puha állapotába. Tehát nem „ütésre keményedik” az anyag, hanem egyszerűen elvezeti és nagyrészt elnyeli az energiát, így védve viselőjét.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Felfrissült átváltozóművész csizmaországból

Felfrissült átváltozóművész csizmaországból

Az „egykori” szóhasználat persze nem teljesen pontos, hiszen a Nolan N43 Air a mai napig szolgálatban van: látszanak rajta az évek, de még tökéletes mindennapi futkosó-sisak. Ha sok bejövö telefonhívásra számítok, most is azt kapom fel, hiszen az N-Com rendszer abszolút hibátlanul működik benne, ahogy a páramentes plexibe sem tudok belekötni.

A Nolan N44 legjellemzőbb felhasználási formájában, "zárt" bukóként (a képre kattintva galéria nyílik)A Nolan 2013-as újdonságaként azonban megjelent utódja, a többfunkciós N44 N-Com, amely a zárt és a nyitott sisakok legelőnyösebb tulajdonságait ötvözi (divatos nevén crossover sisak). Az N44 a műszaki tartalom és a formaterv szempontjából az N43E Air modell továbbfejlesztett változata (az említett típus
szintén gyártásban marad). A városi motorozáshoz és túrázáshoz ajánlott, levehető állvédős N44 kettős homologizációval (J/P) rendelkezik, azaz teljesíti a nyitott és a zárt sisakok számára előírt ECE teszteket is. A rendkívül sokoldalú típus a levehető plexi,
állvédő és sild révén hat különböző konfigurációban használható:
– nyitott sisak plexi nélkül;
– nyitott sisak plexi nélkül, off-road stílusú silddel;
– nyitott sisak plexivel;
– zárt sisak (állvédővel) plexi nélkül;
– zárt sisak (állvédővel) plexi nélkül, off-road stílusú silddel;
– zárt sisak (állvédővel) plexivel.

A megnövekedett sild és állvédő miatt akár off-road sisakként is hordhatóAz N44 héja két méretben készül, amelyekhez nyolc belső méret tartozik (XXS-L és XL- XXXL). A nagyméretű plexi nagyszerű kilátást biztosít a sisakból, mindkét oldala karcálló kivitelű, és rendelkezik Pinlock® párásodásgátló használatához szükséges előkészítéssel.
A beépített napellenző (VPS) karcálló és párásodásgátló bevonatot kapott. Az N44 hatékony, folyamatos levegőáramlást biztosító szellőzőrendszere az állvédőn, a fejtetőn és a tarkórészen elhelyezett szellőzőnyílásokból, valamint az ezeket összekötő szellőzőcsatornákból áll. A Clima Comfort Top bélés természetesen kivehető és mosható.

Az állvédőt otthan hagyva (szégyelem, de az N43-at már régóta így használom) klasszikusan jó robogós- vagy városi sisakA N44 új fejlesztésű Microlock2 csatjának jellegzetessége a dupla kialakítás: a nyitás az ergonomikus formájú, piros műanyag csattal végezhető el, a rögzítés és az oldás viszont a masszív, alumíniumból készített ricnis csat feladata: ez kapaszkodik bele a pontos,
mikrometrikus, tíz fokozatú állíthatóságot biztosító zárnyelvbe. A nagyobb biztonság érdekében a piros nyitócsat csak közel derékszögű elfordítással oldható. A Microlock2 mindezeknek köszönhetően minimálisra csökkenti a csat véletlen kinyílásának esélyét, ugyanakkor ergonomikus kialakítása révén egyszerűen használható. A Microlock2 emellett jelentősen kisebb és könnyebb a korábbi Microlock csatnál.

Nagy kánikulában egy jó napszemüveggel (a napellenző a menetszél ellen azért valószínűleg itt sem véd eleget) akár így is hordhatóA legtöbb Nolan bukósisakhoz hasonlóan az N44 is elő van készítve a gyári N-Com kommunikációs rendszer beépítéséhez. Az N44 felszerelhető a Nolan új kommunikációs rendszerével, az N-Com B4-gyel (a beépítés rövid idő alatt, egyszerűen elvégezhető). Az N-Com B4 akár négy motoros közötti kommunikációt is lehetővé tesz,
hatótávolsága pedig elérheti a 800 métert (a terepviszonyoktól függően). A készülék Bluetooth vagy vezeték segítségével csatlakoztatható GPS-navigációs készülékhez, MP3-lejátszóhoz, PMR-rádióhoz vagy a motorkerékpár beépített audiorendszeréhez. Az N-Com B4 rendelkezik beépített, RDS-es FM-rádióval is. Az N44 kompatibilis az N-Com B1 kommunikációs rendszerrel is. A modell szériafelszereltségének része a bogárháló és a sisakzsák.

A belső napszemüveg mozgatórendszere már itt is a Schuberth által megkezdett irányvonalat követiBár a típus csak rövid ideje van piacon, máris komoly eredménnyel büszkélkedhet. A francia Moto Magazine többfunkciós sisakokat összehasonlító tesztjét a Nolan N44 N-Com nyerte 10-ből 8 pontos eredménnyel. A tesztelők tapasztalatai szerint az N44 kényelmes
túrasisak, autópályás használat során is kiválóan megállja a helyét, nagyszerű a beépített napellenzője és a szellőzők elhelyezése, valamint jó a kidolgozása. A hátrányok között a konkurenciához képest nagyobb súlyt (XL-es méretnél) és a viszonylag gyenge
zajcsillapítást említették. (Mind a kettő megegyezik saját tapasztalataimmal, amelyeket az N43 Air használata során szereztem – bár nekem a zajjal csak azóta van gondom, mióta vastag maszkkal hordva kitágítottam a bélését és kicsit nagy rám.) A teszten a Scorpion Exo-300 Air, a Premier JT4, a Grex J2 Pro és a Iota M013 volt az N44 ellenfele.

A színválaszték valóban bőséges, így mindenki motorjához, vagy saját stílusához választhatA Nolan N44 N-Com nyolc alapfényezéssel, két láthatósági fényezéssel és három dekorfényezéssel vásárolható meg, 81.000,- és 89.500,- forint közötti áron. További információ az EuroMotor Kft. üzletében (1134 Budapest, Lehel u. 17/b-c), a +36-1-877-4430-as telefonszámon, a pult@euromotor.hu e-mail címen és az Euromotor honlapján található.

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
A példamutató motoros rendőr

A példamutató motoros rendőr

A felvételt néhány hete készítette az AP munkatársa, David Guttenfelder, és egy közlekedési rendőrt ábrázol, amint éppen szolgálati motorkerékpárjával halad az észak-koreai Pyongyang területén. Azonban ezt nem túl példamutatóan teszi.

Hiába no, hidegben sokkal célszerűbb viselet a kucsma!Hiszen van neki bukósisakja, csak éppen nem viseli. Vagyis csak a motor hátsó kapaszkodóján, a sziréna mellett. Helyette inkább egy jó kis prémkucsma van a fején, amely vélhetően lényegesen melegebb, mint a széllelbélelt bukó. Persze mielőtt keresztre feszítenénk, fontos lenne tudni: a kommunista államban (ahol van azért ennél sokkal nagyobb baj is) egyáltalán mennyire kötelező motoron a bukósisak? Főleg a rendőrnek…

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Bemutatkozik a legújabb német fejvédő: itt a Schuberth C3 Pro

Bemutatkozik a legújabb német fejvédő: itt a Schuberth C3 Pro

Csendes, könnyű, kompakt – röviden így jellemezhető a Schuberth C3 felnyitható túrasisak, amely kiváló tulajdonságainak köszönhetően az elmúlt években piaci szegmensének egyik legnépszerűbb tagjává vált, s mérceként szolgált a konkurens gyártók számára is. Most megszületett e nagyszerű bukósisak továbbfejlesztett változata, a C3 Pro, amelyet a Schuberth a kölni INTERMOT-on mutatott be. A C3 Pro rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek a C3-at sikeressé tették, ugyanakkor számos teljesen új megoldással is gazdagodott.

Különc termékből bestseller

A Schuberth 1998-ban mutatta be első felnyitható bukósisakját, a Conceptet. Az azóta eltelt idő alatt a német márka minden egyes új modellje forradalmasította a felnyitható sisakok piacát. A Concept kivételes kényelmével és az állrésztől függetlenül mozgatható napellenzőjével tűnt ki vetélytársai közül. A szélcsatornában fejlesztett C2 2002-ben elhódította a világ legcsendesebb sisakja címet, a 2008-ban bemutatott C3 pedig a felnyitható sisakok méretével és megjelenésével kapcsolatos előítéleteket cáfolta meg: ugyanolyan kompakt és könnyű volt, mint a zárt sisakok.

Első ránézésre nem sokat változott, azonban nem kevesebb, mint 23 ponton módosult a C3 Pro (a képre kattintva galéria nyílik)„Az elmúlt 15 év folyamatos fejlesztéseivel sikerült elérnünk, hogy a kezdetben csak egy szűk réteg által használt felnyitható sisakok egyre népszerűbbé váltak, s ma már számos területen teljesen elfogadott a használatuk, egyre több motoros választja ezt a sisaktípust. A C3-mal nagyon magas szintre jutottunk, nyilvánvalóvá vált, hogy egy felnyitható sisak nemcsak a szerpentineken használható, hanem esetenként akár pályanapokon is. Ezek a tapasztalatok ösztönöztek bennünket a C3 továbbfejlesztésére. A saját szélcsatornánkban végzett aerodinamikai tesztek segítségével elértük, hogy ma már a sportmotorosoknak sem kell azon gondolkodniuk, felvegyenek-e egy felnyitható sisakot vagy sem” – mondta Marcel Lejeune, a Schuberth GmbH vezérigazgatója a C3 Pro bemutatóján.

Csendes, könnyű, kompakt – és most már gyors is

A "sima" C3-hoz képest tovább javították a szellőzés hatékonyságát isA C3 Pro tarkórészénél kialakított, jellegzetes, légterelőként szolgáló él az említett szélcsatornás fejlesztések eredményeként született meg. Ez az él gondoskodik arról, hogy a C3 Pro tökéletesen semlegesen viselkedik a menetszélben még nagy sebesség mellett is, kiváló iránytartási stabilitás jellemzi és nem hat rá felhajtóerő.

Az AROS biztonsági szíjrendszer itt is megtalálható (ez hivatott megakadályozni a sisak fejről történő lefordulását bukás esetén)A C3 Pro összesen 23 ponton újult meg a C3-hoz képest. A számos újdonság közül feltétlenül említést érdemel a Coolmax® szövetből és mikroszálas anyagokból készített bélés, amely kivételes kényelmet biztosít a leghosszabb túrák során is. A bélés részei természetesen kivehetők és moshatók. A komfortos utazás másik alapfeltétele a hatékony szellőzőrendszer: az új áll- és fejszellőzőnek köszönhetően 100 kilométer/órás sebességgel haladva másodpercenként közel 9 liter friss levegő áramlik át a C3 Pro belsején. Az új modell mindemellett rendkívül csendes is, a Schuberth fejlesztőmérnökeinek sikerült megdönteniük a korábbi, saját maguk által felállított aeroakusztikai rekordot: százas tempónál mindössze 82 dB(A) a zajszint a C3 Pro belsejében.

Kommunikációra felkészítve

Az egy éve bemutatott Schuberth S2-höz hasonlóan a C3 Pro-t is felszerelték két beépített antennával. Az antennák segítségével hatékonyabban foghatók a különböző kommunikációs eszközök Bluetooth- és a rádiójelei még nagy sebességnél is, és 700 méterre nő a külön megvásárolható Schuberth SRCS C3 Pro sisakkommunikációs rendszer hatótávolsága. Az SRCS intercom funkciója lehetővé teszi, hogy egyszerre akár három motoros is kommunikáljon egymással menet közben. Az SRCS-hez csatlakoztatható mobiltelefon, GPS-navigáció és MP3-lejátszó is Bluetooth-on keresztül, a legfontosabb funkciók pedig hangutasítással vezérelhetők. Az SRCS beépített FM-rádióval is rendelkezik.

A gyár kimondottan ajánlja a C3 Pro-t a sportos motorokhoz isAz új C3 Pro 2012. október végétől lesz kapható a Schuberth sisakok magyarországi forgalmazójánál, az EuroMotor Kft.-nél (1134. Budapest, Lehel u. 17/b-c, tel.: +36-1-877-4430). A Pro mellett a C3 azonban továbbra is megmarad a kínálatban!

Elolvasom
/ / /