Két dolog jut a hazai motoros eszébe, ha meglátja a Baja feliratot. Az egyik a Duna mentén lévő halászlé főváros, a másik pedig a mexikói határ közelében tartott off-road verseny. Ez utóbbin a kategória kírásoknak megfelelő, agyontákolt versenyautókkal, valamint terepezésre alkalmas, brutál enduró motorokkal szoktak indulni. Na meg ez a fickó, aki szerint a megfelelő […]
Elolvasombaja
cimke
baja
cimkeKészülés a Dakar Rally-ra: interjú Horváth Lajos „Laller”-rel
Kevesen vitatják, hogy a hosszú távú terepversenyzés legkeményebb megmérettetése a Dakar Rally. Az évek óta Dél-Amerika több országán át vezető viadalon már több honfitársunk indult, közülük többen szép eredményeket is elértek – hiszen nem gyári csapattal az első 20-30 helyezés bármelyikét megcsípni már szinte felfoghatatlan emberi- és motoros teljesítmény. Tavaly újoncként vágott bele ebbe a brutális […]
ElolvasomJön a Caselli 66, a tragikusan elhunyt bajnok emlékfilmje
Az amerikai versenyző 30 évesen hunyt el a 2013-as Baja1000 versenyen, amikor is egy állattal történt ütközés során halálos fejsérüléseket szenvedett. Családja a Red Tide Pictures segítségével elkészíti emlékfilmjét „Caselli 66” címmel. Kurt pályafutása során megnyert szinte mindent, amit meg lehetett. Háromszoros off road világbajnok, háromszoros AMA nemzeti bajnok, Hound nemzeti bajnok, a 2013-as argentin Desafio […]
Elolvasom


