Események

kategória
54
esemenyek-hir

Események

kategória
Thumbnail
A 2013-as év tesztmotorja – nyertesekkel

A 2013-as év tesztmotorja – nyertesekkel

Kevés híján az összes beérkezett voks negyedét szerezte meg az R1200GS új vizes boxere. Be kell vallanom, hogy jómagam nem erre a vasra adtam le a voksomat, ezzel együtt a legteljesebb mértékben meg tudom érteni az eredményt. Valóban lenyűgöző az új BMW erőforrása és futóműve egyaránt – nem véletlenül végez a világ valamennyi hasonló szavazásának …

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
Emlékezzünk együtt vasárnap!

Emlékezzünk együtt vasárnap!

Vitathatatlanul minden idők egyik legnagyobb magyar motorkerékpár-versenyzője az 1985-ben tragikus versenybalesetben elhunyt Drapál János. Húsz világbajnoki nagydíjon állt rajthoz 1969 és 1981 között, ezekből nem kevesebbet, mint négyet meg tudott nyerni! Abban az időben már az is nagyon nagy eredmény volt, hogy magyar versenyző egyáltalán indulni tudott VB-futamon – a négy győzelem pedig egyenesen szenzációnak …

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Télen kell Triumphot venni

Télen kell Triumphot venni

A hazájában remekül teljesítő brit márka modelljei közül négy felszereltségét jelentősen megemeltük – vagyis adunk egy csomó kiegészítőt a paripákhoz alapáron. Az akció március végéig, vagy a készlet erejéig tart, így akinek egybeesik a terveivel, az nem árt ha iparkodik. Amennyiben pedig éppen döntés előtt állsz, talán érdemes mérlegelni ezt a lehetőséget is. Nézzük pontosan, …

Elolvasom
/ / / / / / / / /

Thumbnail
Élménybeszámoló a Dakarról

Élménybeszámoló a Dakarról

A Dakar-rali nekünk nézőknek mindig egy csodálatra méltó mérkőzés. Szurkolók milliói tapadnak a képernyők elé évről-évre. Nekünk magyaroknak is van okunk büszkeségre. Nem egy honfitársunk írta be magát a verseny nagy könyvébe – többen is helytálltak a nehéz küzdelem során. Idén az Uniqua Sandlander Team színeiben indult egy maroknyi versenyző, hogy hírét vigyék ennek a …

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Kőkemény csata az utolsó méterekig

Kőkemény csata az utolsó méterekig

Azután, hogy Cyrill Despres-t megbüntették. A történet már-már tragikomikus: az ötszörös bajnok olyan keményen hajtott az utolsó szakaszon, hogy előre tudjon lépni a dobogó alsó fokára – ami ezek szerint mégis csak jelent neki valamit -, hogy túlmelegedett az első féktárcsája. Ennek következményeként torz sebességadatot látott műszerein. Így aztán hiába adott bele apait-anyait és nyerte …

Elolvasom
/ / / / / / / / / / / /

Thumbnail
Dráma a hajrában: Barreda rommá törte a Hondát!

Dráma a hajrában: Barreda rommá törte a Hondát!

A nap legfontosabb híre kétség kívül ez, hiszen ilyen kevéssel a két hetes, emberfeletti erővel teljesíthető megmérettetés vége felé már igazi tragédia hibázni. A baleset közvetlenül a nap közben végrehajtott tankolás után történt, amikor a Honda első számú pilótája egy lejtőn lefelé elvesztette uralmát a CRF450 RALLY fölött. A versenyző szerencsére nem sérült meg, a …

Elolvasom
/ / / / / / / / / / / / /

Thumbnail
Barreda nagyot bukott, Comát megbüntették – izgalmas a végjáték

Barreda nagyot bukott, Comát megbüntették – izgalmas a végjáték

Rögtön lelövöm a poént: Cyrill Despres megszerezte második szakaszgyőzelmét, ráadásul a Yamaha duplázni is tudott ezen a napon. A dolog azonban ennél sokkal összetettebben zajlott le. A nap egy 144 kilométeres összekötőt követően egy brutális, több mint hatszáz kilométeres gyorsaságiban teljesedett ki – ebben pedig minden volt: hegyek-völgyek, homok, dűnék és sziklás fennsíkok, egyszóval nagyon …

Elolvasom
/ / / / / / / / / / / /

Thumbnail
Ötven százalékos a Honda, de mindhiába

Ötven százalékos a Honda, de mindhiába

A Honda CRF450 RALLY a 2014-es Dakar eddigi legedményesebb motorjának tekinthető, hiszen az eddigi tíz speciálból ötöt ezzel a típussal nyertek. Egy híján az összeset a sokáig vezető, azóta pedig második helyen álló spanyol Barreda. Tegnap több mint tizenegy percet vert a csupán ötödikként befutó és összetettben vezető honfitársára, Comára – annak azonban még így …

Elolvasom
/ / / / / / / / / / /

Thumbnail
Marc Coma jobban van

Marc Coma jobban van

Első blikkre az ember azt gondolná, hogy miként lehet megfázni egy sivatagi motorversenyen? Ne felejtsük el azonban, hogy nem is olyan régen járt a mezőny négyezer méter fölött is az Andokban, ahol pedig a levegő nem csak ritkább, hanem sokkal hidegebb is. Egy szó mint száz: az éllovas spanyol néhány napja meghűlt, és mint mondta, …

Elolvasom
/ / / / / / / / / / / / /

Thumbnail
Kapaszkodik az 1-es Yamaha

Kapaszkodik az 1-es Yamaha

A verseny kilencedik napjának is meglett így a történelmi jelentősége, hiszen a nyolcas szakaszt a címvédő francia versenyző nyerte – ez az első győzelme a Yamaha színeiben. A verseny első felében nyugodtan mondhatjuk, hogy az ág is húzta Despres-t, most azonban úgy jött ki neki a lépés, ahogy kell: végig hibátlanul motorozva jó két perces …

Elolvasom
/ / / / / / / / /

Thumbnail
Történelmi pillanat – Bolíviában a Dakar

Történelmi pillanat – Bolíviában a Dakar

Felfrissülve folytatták tegnap a Dakar-ralit a szombati pihenő nap után – az élmenőknek izomlazító masszázs járt, a lassabbaknak pedig volt idejük behozni a lemaradást, hogy aztán hosszas szereléssel tölthessék a napot. Szükség is volt rá, a hetedik szakasz ugyanis egy rendkívül gyors tempót igénylő rész volt – őrült rohanás jellemezte az egész mezőnyt. A második …

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Coma magabiztosan őrzi pozícióját

Coma magabiztosan őrzi pozícióját

A mai napon végre több idő jut a pihenésre és a szerelésre – a hetedik nap ugyanis egy regenerációs nap. Rossz híreket kell közölnünk – elhunyt Eric Palante, egy ötvenegy éves belga versenyző. Tizenegy versennyel a háta mögött rutinosnak számított, azonban a Dakar szelleme újabb életet követelt magának. Helyi idő szerint a hatodik szakasz reggelén, …

Elolvasom
/ / / / / / / / / / /