Pontosan két évvel ezelőtt írtuk meg, hogy az eredetileg kizárólag a keleti – és elsődlegesen az indiai – piacokra tervezetett Honda CB350 nagy sikerére való tekintettel akár hozzánk, Európába is megérkezhet. Azóta is várjuk, hogy házon belüli versenyhelyzetet teremtsen az évekkel ezelőtt tesztelt CB300R típusnak – de ezidáig hiába epekedtünk. Most egy Indiában rendezett kereskedői konferenciáról szivárogtak ki a 2023-as CB350 fotói, amelyek a Thrustzone.com weboldal Kémfotók rovatában jelentek meg. (Annak van egy külön bája, amikor egy oldal külön ilyen kategóriát is üzemeltet…)
Komoly műszaki változásokról nem tudunk, de érdekes az új ülés, no meg az utas helyét elrejtő púp, amely optikailag egyszemélyessé teszi a CB350-est. Illetve meg kell még említeni az új lámpatakaró-elemet – a fejidom kifejezés talán túlzás lenne -, valamint az eddigieknél az indiai újság által sokkal fiatalosabbnak titulált fényezést is.
Igazából a hír apropója nem is az, hogy az indiai motorosok mostantól ezekkel a változtatásokkal is megvehetik a CB350-est. Inkább az, hogy a hírek szerint az Indiában igen sikeresen futó típus marad is ott. Vagyis a Honda a hírek szerint továbbra sem szánta rá magát, hogy a világ más részein is árusítsa. Ami annyit tesz, hogy mi itt Európában továbbra sem igen fogunk hozzájutni. Marad a reménykedés – legalábbis azoknak akik szívesen motoroznának egy ilyen stílusos, ám igen békés kismotorral.

Cimkék:
Újabb változatot dobott piacra a svéd márka a felső-közép osztályos túraendurojából. A Norden 901 Expedition elég fullos lett!
Elolvasom »Két új Harley-Davidson debütál a napokban, mégpedig két szokatlanul apró vas. Az X350 és az X500 nem véletlenül lehet ismerős...
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »