A Nap immáron már 4,6 milliárd éve ontja ránk folyamatosan az éltető fényét. A Földön a központi csillagunk irdatlan erejét elsősorban melegként és látható fényként érzékeljük. Már a múltban is számos kísérlet született a napfény befogására, illetve az emberi társadalom igényeinek kiszolgálásból fakadó felhasználására. Ezt a nemes ügyet mi sem szolgálhatnák jobban, mint a napelemes panelek.
A bökkenő csupán az, hogy a napelemek által előállított elektromos áram egyenáram – ezt pedig az elektronikus berendezéseink nem tudják hasznosítani. A napelem inverter feladata, hogy az egyenáramot váltóárammá, azaz a használati eszközeink által felhasználható energiaforrássá alakítsák át. A szolár-technológia szóban forgó egysége az energia átalakításán túl, a már „kész” váltóáram továbbításáért is felelősek.
A napelem inverter komoly, érzékeny műszer. Az szenzorjaival szüntelenül megfigyelés alatt tartja a hálózati áramot, és az elektronikus berendezések szükségleteinek megfelelő mennyiségű energiával látja el azokat. Mivel a kontroll folyamatos, a napelem inverter azt is azonnal érzékeli, ha a panelek működésébe hiba állt be. A működési zavarról információkat gyűjt, és azonnal közvetíti azokat a központi rendszerben. Ennek eredményeként az illetékes személyek rögtön tudják, hol kell elvégezni a szükséges javításokat.
A napelemes technológia folyamatos fejlődésének köszönhetően módunkban áll nemcsak az adott paneleket, de magát az inverter teljesítményét is a saját igényinkre szabni. Más elvárásokkal rendelkezik ugyanis egy kisebb lakás és egy 200nm-s családi ház. Mielőtt bármelyik rendszer mellett letennénk a voksunkat, mérjük fel az ingatlan éves energiaigényét.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »