A Triumph TE-1 mindössze 220 kiló lesz

Thumbnail
A Triumph TE-1 mindössze 220 kiló lesz

A Triumph TE-1 mindössze 220 kiló lesz

2021. március 27. - - Hír / Érdekességek Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyelőre TE-1 névre keresztelt prototípusból nőhet ki egyszer a Triumph első, forgalmazott elektromos motorkerékpárja. A brit gyártó nagy ambíciókkal vágott bele a projektbe és komoly partnereket állított csatasorba, így a mostani tanulmány a Williams Advanced Engineering (WAE) és a Warwicki Egyetem segítségével készült el. De a projekt olyan komoly támogatókat is maga mögé állított, mint az Egyesült Királyság kormánya. Ennek eredménye pedig egy olyan elektromos motor lehet, amelyik kiküszöböli a műfaj egyik súlyos hátrányát.

[do_widget id=text-10]

A megszaporodott kilókat. Hogy itthon is kapható alternatívákhoz tudjuk viszonyítani, a Harley-Davidson LiveWire még egy jóindulatú mérlegen is két és fél mázsa, az Energica Essesse9 meg 282 kg. Ezekhez képest kell nézni, hogy a TE-1 várhatóan mindössze 220 kiló lesz. Ezért lehetett fontos behúzni a WAE-t, akik kifejezetten a könnyű tömegű akkumulátor-technológiára specializálódtak.

A hatótávolság viszont még mindig legfeljebb a megszokott kategóriába tartozik. Bár még csak egy prototípusról van szó, az egy feltöltéssel megtehető 200 kilométer – amit persze soha nem nyélen kell érteni – egészen egyszerűen nem elég meggyőző. És ezen sajnos az is vajmi keveset segít, hogy gyorstöltővel 20 perc alatt 80 százalékra tölthető az akksi. Ugyanakkor az alumínium hídvázba beépített kompakt akku-villanymotor-vezérlőegység és a Speed Triple szerű megjelenés egészen bíztató. Kíváncsian várjuk mi sül ki ebből. Várhatóan 2022-ben megtudjuk.