A motorkerékpár-gyártás egyik igazi különlegessége az olasz MV Agusta márka. Mindig is az volt, és manapság is annak számít – nem véletlenül szokták a motorok Ferrarijának is nevezni őket. Motorkerékpárjaik műszaki megoldásai, építésük igényessége, a formatervezés páratlan aprólékossága és még sok-sok dolog tudja ezt alátámasztani. Természetesen mint mindennek, nekik is megvannak a megrögzött ellendrukkereik – a mi dolgunk azonban az, hogy a lehetőségekhez képest igyekezzünk bemutatni különleges gépeiket. Idén már megkaptuk a lehetőséget, hogy kipróbálhassuk idei újdonságaik egyikét, a 208 lóerős Brutale 1000 RR-t. (Azt az anyagot ide kattintva találjátok meg.) Akkor a motor még bejáratós volt, és csupán egy napra jutottunk hozzá.
Reggel hoztuk, délután vittük vissza – de még 2 órát az eső is esett közben, így egy kúton kellett dekkolni vele, hogy ne legyen csupa retek a különleges szépségű paripa. Ami hiányérzet akkor maradt, azt most pótoljuk. Ugyanis újra megkaptuk a 208 lóerős csodát – de ezúttal olyan környezetben vizsgázhatott, ahol nem maradtak titkok. Egy rendes nyílt napra kivihettük a Hungaroringre – hiszen ott tisztességgel ki lehet forgatni, és a tempós kanyarodásról is kiderül minden. Lássuk hát – és főleg hallgassuk meg a hangját, mert bizpny az is hátborzongató lesz!
Miután tényleg nem maradtak titkok – kiderült, milyen kanyarban, milyen teljes fordulatszám-tartományban használva és milyen a szélvédelme ténylegesen tempós haladás mellett -, szépen visszavittük az MV Agusta bemutatótermébe. Ahol újabb meglepetésben volt részünk, amire aznap reggel még nem is készültünk. (Igazából több sokkhatás is ért, de a másikról lesz egy külön videónk is a jövőben.) Ott állt ugyanis egy Brutale 1000 RR Rush, ami az amúgy is különleges típus limitált sorozatú változata. Mindössze háromszáz darab készül belőle – és abból az egyiket alaposan szemrevételezhettük. Így hát őt is bemutattuk nektek videónk második felében – mert mi azért nem sokszor mehetünk ilyen csemegék közelébe. Nagyon impozáns volt – reméljük, nektek is tetszett!


Cimkék:
A Brixton teljesen friss márka, amely igazán dinamikusan fejlődik. A Crossfire 500 pedig nem csak külsejével, de szolgáltatásaival is meglepett.
Elolvasom »A BMW klasszikus modelljei között ismét van cruiser. Az R 18 egészen elképesztően mellbevágóra sikeredett - érdemes alaposan megismerkedni vele!
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »