Hogy miféle dolgokkal együtt nem kell élnünk! Ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy mostantól létezik olyan dolog, hogy motofóbia. Méghozzá hivatalosan. Legalábbis akad egy férfi, aki a festői Skócia legnagyobb városában, a mindig izgalmas Glasgow-ban a helyi West Coast Harley-Davidson motorkereskedés szerelője. Volt. Ugyanis ma már nem tud motorkerékpárokon dolgozni egy sajnálatos eset óta. És ez annyira hivatalos, hogy neki ezért, mintegy 60 ezer font (ez kb. 23 millió forint) kártérítést ítélt meg a bíróság.
A fickó, Stuart Conway egy magunkfajta klasszikus motorrajongó volt, aki egyszerűen szerette volna összekötni a szenvedélyét és a munkáját. Így kötött ki a Harley kereskedésnél motorszerelő gyakornokként.

Tartott ez egészen addig, ameddig Mr. Conway balesetet nem szenvedett a cég ügyfelének egyik 750 köbcentis Harleyjával, aminek eredménye gyanánt a feje beszakította egy autó utasoldali szélvédőjét. Az autó vezetője elismerte a felelősségét az ügyben. A komoly kártérítést azért is kapta a gyakornok, mert nem csupán fizikai hanem pszichiátriai jellegű sérüléseket is szenvedett. Conway a munkáltatójától minden segítséget megkapott, a munkahelyét mégis hátrahagyta. Pedig próbálkozott, de a hivatalos anyag szerint amint rá kellett ülnie egy motorra, a férfi izzadni és remegni kezdett és kétségbeesetten menekülni akart a helyzetből. Jelen információk szerint Stuart jelenleg fotósnak tanul.

Cimkék:
Elkészült. Az Aprilia közepes sportmotorja, az RS 660 hivatalosan is be lett mutatva a mélyen tisztelt publikumnak. 100 le és 169 kg.
Elolvasom »Tommaso Marcon motorversenyző Instagram posztjában érkezett a spoiler, hogy készül az RS660 Trofeo, azaz a pályázós kivitel.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »