Azért lássuk be. A láncápolás messze áll a világ legnagyobb problémájától, de azért macera. Időnként tisztítani kell, gyakran a kenésről gondoskodni. Otthon felejted a láncsprayt. Már megint a haverodtól kérsz egy pár fújásnyit. Neki kezd teli lenni vele. Hát kinek kell ez? Úgy tűnik, hogy a BMW szerint senkinek, így egy olyan motorláncot mutattak be, ami egészen konkrétan gondozásmentes. Azaz ezeket a folyamatokat megspórolja a tulajdonosnak.
A Reginával közösen fejlesztett M Endurance motorlánc első ránézésre egy teljesen hagyományos, X-gyűrűs darab. A trükköt az anyaghasználatban kell keresni. A kulcsszó az ipari gyémántszerű (inkább ahhoz nagyon hasonló Diamond-Like-Carbon), amellyel a csapokat vonják be. Ez egyfelől kopásállóvá teszi a láncot, másfelől a kommunikáció szerint a gördülési ellenállás is kisebbé válik ennek köszönhetően. A tömítéseken belül pedig egy grafit alapú kenőanyag található, ahova nem jut be a szennyeződés, illetve kifelé sem szökik semmi.


A gyártó első körben a BMW S1000RR, illetve S1000XR modellekhez kínálja majd az M Endurance gondozásmentes láncot, de később a többi motorjukhoz is elérhetővé válnak. Noha az új technológiás lánc karbantartásával nem kell vesződni, ettől örökéletű még nem lesz. Az előzetes óvatos becslések szerint átlagosan 20.000 kilométer lesz az élettartama.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
Befutott az első kiszivárgott fotó a hamarosan bemutatkozó legkisebb Harley-Davidsonról, az ázsiai gyökerekkel rendelkező 338R-ről.
Elolvasom »A Royal Enfield egy limitált szériás kiadással búcsúzik talán leghagyományosabb modelljétől, a Classic 500-tól. Ez a Tribute Black.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »