Rettenetes bukás az egykerekűvel

Thumbnail
Rettenetes bukás az egykerekűvel

Rettenetes bukás az egykerekűvel

2010. október 4. - - Hír Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kanyartechnika a monowheellel (3 kép a galériában)A McLean családnak (apának és fiának egyaránt) lehet mondani, hogy hiányzik egy kereke. Pontosabban szólva egyetlen egy van nekik. Az apa, Kerry ugyanis hosszú évtizedek óta foglalkozik egykerekű motorok építésével. Több sikeres, közúton is használható járművet hozott össze a michigani alkotó, majd (mivel igazi amerikai) megalkotta V8-as motorral hajtott mega-egykerekűjét.

Az első videón látható jelenet nem friss felvétel, majdnem tíz évvel ezelőtt készült. Akkor került sor a Buick blokkal szerelt monowheel első próbaútjára. A járművel 53 mérföld/órás (85km/h) sebességet ért el – saját számítása szerint a gép 100 mérföldes, azaz 160 km/h-s végsebességre lett volna képes, na de az egykerekű szerkezetek irányítása, különösen megállítása igazi vezetéstechnikai kihívás.

Ennek esett áldozatul szegény Kerry McLean, aki a próbaút során hatalmas bukást szenvedett el. Mivel jó amerikai szokás szerint atlétatrikóban és rohambiliben hajtotta végre a történelmi tettet, szomorú módon valóban súlyos sérüléseket szenvedett – ezért is került eltávolításra a videó vége. Azóta azonban felépült, honlapjukon megtalálhatóak legújabb, immáron családi szárnypróbálgatásaik, amelyeken fiával együtt egykerekűznek. Szerencsére immáron rendesen felöltözve…