A régi márkanevek sokakban keltenek nosztalgikus emlékeket. Vannak gyárak, amelyek ezért az emberi tulajdonságért nem hálásak, hiszen szerintem erre vezethető vissza példának okáért a Dacia mérsékelt hazai sikere. Ár-érték arányát tekintve remek autót kínálnak, azonban túl sokan emlékeznek még Magyarországon a szocialista éra atomjaira hulló román négykerekűire, és csupán ezért eleve elzárkóznak a márkától. Ugyanez a vonal azonban hasznára válhat a lengyel Rometnek, hiszen sokan első fiatalkori motoros élményeiket kötik a kismotorokhoz. Az elsőre pedig mindig szívesen emlékszik vissza az ember…

Múlt és jelen

Pedig a mai Rometnek nagyjából annyi köze van a hajdanihoz, mint a Renault vezette Daciának a réges-régi elődjéhez. Konkrétan semmi, illetve mégis: a neve. Az 1991- ben csődbement régi Romet helyén, Lengyelországban felépült egy vadonatúj 12.000 négyzetméteres gyár és összeszerelőüzem, amely ma már teljes erővel ontja a kétkerekűeket. Közel 20 féle modell van a gyártmánypalettán, kezdve az egészen egyszerű robogótól a 250-es naked és cruiser típusokig. Természetesen a gyártmányok már nyomokban sem emlékeztetnek a régi időkre, minden motor a szigorú európai szabványok szerint készül, és megfelelnek az Euro III. normáknak is. Az összes modell Honda alapblokkokra épül, négyütemű, és igen szigorú minőségellenőrzésen megy keresztül, a gyártószalag végén pedig minden motort beüzemelnek és letesztelnek. A cég ma Lengyelországban közel 400 viszonteladóval dolgozik, és exportál Svédországba, a Benelux országokba, Németországba, valamint a Balti államokba is. Most pedig már Magyarországon is elkezdődött a forgalmazás. Ebből az apropóból megvizsgáltuk a márka csúcsmodelljét, a Division 249-et.

Pofás egy darab!

Az első találkozás mindenkiből ugyanazt a mondatot csalja elő: ez bizony jól néz ki! Lehet persze hosszasan merengeni arról, hogy melyik részegység formavilága honnan is lett koppintva. A fejidom kicsit emlékeztet a Kawasaki Z750-re, de a műszerfal vagy a kipufogó formájának is meg lehet találni az eredetét. Azonban szerintem kár így elveszni a részletekben, meg amúgy is mindegy, a lengyel formatervezőket milyen kétkerekűek ihlették meg. Összképét tekintve ugyanis a Division egyikre sem hasonlít, teljesen önálló arculattal rendelkező jármű. Arányai, formája, sziluettje miatt igazából valahova a moped és a naked bike közé sorolnám, bár ha a hátsó ülést és a hozzá tartozó lábtartót megnézzük, majdnem sportmotor is lehet.

A technika egyfelől matuzsálemi, másfelől fejedelmi. Egyhengeres, léghűtéses blokk, amelyet karburátor táplál. Két kipufogó-leömlő, bennük egy-egy katalizátor, hogy megfeleljen az Euro III. környezetvédelmi előírásainak. A kapcsolók elrendezése, mérete teljesen passzol a mai japán gépekéhez, anyaguk azonban egyértelművé teszi az olcsóságra való törekvést. Jópofa viszont, hogy az egyik oldalon pirosak-, míg a másikon kékek a kezelőszervek. A modern motorokhoz szokott szemnek meglepő a lámpakapcsoló, amely lehetővé teszi a tompított nélküli haladást is, de állítólag ezzel együtt megfelel minden Uniós előírásnak a masina. A mérleg másik serpenyőjében ott van az elöl-hátul tárcsás fékrendszer, amelynek tortáján csak hab a mindenütt fémcsöves megoldás is. De meg kell említenünk az igényes felfüggesztést, amely hátul központi rugóstaggal rendelkezik. Vagy például a nagyon fullos műszeregységet, amelyen a fordulatszámmérő mellett üzemanyag-szint jelző és fokozatkijelző (!!!) is helyet kapott. Az első benyomás tehát tud nagyon pozitív is lenni. Ideje hát a nyeregbe pattanni!

A következő oldalon nyeregbe pattanunk!