Nyolc hét alatt annyi Energica fogyott, mint tavaly összesen
Nyolc hét alatt annyi Energica fogyott, mint tavaly összesen
2020. március 6. - onroad - Hír / Érdekességek Nem
Azért szépen, még ha lassan is, egyre jobban bekúsznak az elektromos meghajtású motorkerékpárok az életünkbe. Akad néhány komoly versenyző a palettán. A Zero modelljei egyre használhatóbbnak tűnnek, a Harley-Davidson LiveWire is jó kezdet, az olasz Energica modelljei pedig kezdenek átlépni egy fontos lélektani határt. Csak az elektromos motorok hangjával kapcsolatban kell kitalálni valamit, mert a néma, lopakodó üzemmódban én városban nem szívesen használnám. Bár a közhiedelem ellenére éppen az Energica körül szerencsére bőséggel van hanghatás.

Na de a hatótáv! Az Energica modelljei 2020-ra ott tartanak, hogy szigorúan városi közlekedés esetén elérheti a 400 kilométert. Köszönhető ez annak, hogy a gyári anyag szerint 60%-kal nagyobb akkumulátorok érhetőek el hozzájuk. A rendes, kirándulós, pláne élvezkedős üzemmódot pedig egyelőre ne firtassuk, a lényeg, hogy jó úton haladnak a fejlesztések.
[do_widget id=text-10]
Livia Cevolini, az Energica Motor Company CEO-ja szerint ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy egyre több motort adnak el. „Ahogy elindítottuk a MY2020 palettát, ami nem csak több erőt és nagyobb hatótávot kínál, de még a motor tömegéből is sikerült faragnunk, a motorjaink jól reagáltak a piaci igényekre. Mutatja ezt, hogy az idei év első két hónapjában több motort adtunk el, mint 2019-ben összesen.” – mondta.
Azért azt érdemes hozzátenni, hogy nem csak a motorok fejlődtek, hanem a marketing és az értékesítési hálózat is. Az idei évben például már Magyarországon is megvásárolhatóak ezek az elektromos gépek. Arról nem is beszélve, hogy ők a Moto-E fő beszállítói.




