Pont megfelelően mocskos, undorító, esős és szürke napunk volt vasárnap ahhoz, hogy fotelben dögölve élvezzük ki 2019 első európai helyszínen rendezett MotoGP futamot. A hétvége egyik kellemes meglepetése Alex Rins volt. A Suzuki Ecstar versenyzője a 9. helyről rajtolt, és az igazán élvezetes verseny végén 2. helyen futott be végül a célba. Tehát volt oka az ünneplésre, miközben a szakállas jerezi pályabíró valami csúnya, csúnya dolgot tett.

Tudniillik miközben Alex Rins ünnepelte a kiváló helyezését, amit elért, az egyik pályabíró lenyúlt egy apróságot a versenyző motorjáról. Nem valami felbecsülhetetlen értékű versenycumóra kell gondolni, csupán egy fékfolyadék tartályt takaró zoknira.
A cucc értékét persze jócskán felveri, hogy szerepel rajta Alex Rins neve, valamint a száma, az élet értelme 42. „Igen, láttam én is a felvételt, egészen hihetetlen. Biztos vagyok benne, hogy felkerül a netre és majd ezer eurót kér érte. Ha meglátom, akkor megveszem. Vagy becserélem egy térdvédőre” – nyilatkozta Rins a dologról, miután szembesült a gaz tolvaj kilétével.
A jerezi pályabírót valamivel később azonosították, hiszen a motoron lévő akció kamera tökéletesen rögzítette az elkövető arcát. Komoly büntetésről nem tudunk, azonban a hírek szerint arra kötelezték a fickót, hogy szolgáltassa vissza az elcsent holmit és egyúttal kérjen bocsánatot a versenyzőtől, valamint a versenycsapattól. Tényleg nem volt szép. Megérte?

Ezt olvastad már?
Cimkék:
Az osztrák gyártó Németországban tesztelgette a megújuló KTM 390 Duke motort. A kémfotó egy egészen átformált gépről mesél.
Elolvasom »A brit gyártó exkluzív gépekkel igyekszik elindítani a nyáltermelésünket. A Triumph Thruxton TFC-ből mindössze 750 darab készül.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »