Megvallom őszintén, semelyik korábbi tesztnél nem tudtam egy olyan igazán elvágólagos véleményt alkotni a Gold Wing kipróbált példányairól. A GL1800-zal első alkalommal 2010-ben volt alkalmam egy egész hétvégés, jó hosszú túrán összeismerkedni. Az üléspozíció és a szélvédelem sem jött be tökéletesen, a legnagyobb bajom mégis a futóművével volt. A második tesztmotor két évvel később éppen a futóművet is érintő ráncfelvarrás kapcsán érkezett, és a javulás érezhető is volt – de nem teljesen meggyőző mértékben.
Ugyanakkor mindegyik motornak volt valami olyan egyénisége, amivel semmilyen más kétkerekű nem rendelkezik. A hat hengeres boxer selymessége, a nem sokkoló, de kellemesen és elég egyenletesen érkező nyomaték, meg az egész kisugárzás és a nyeregben a pilótát átjáró fíling valami furcsa felsőbbrendűséget fecskendez az ember gerincvelejébe. A tesztek vége az lett, hogy szomorúan adtam vissza a kipróbált motorokat. Egyik sem kellett volna sajátnak, mégis nagyon élveztem a rajtuk töltött időt.
Szóval a Gold Wing tudott valami különlegeset – nem véletlenül lett a típus világszerte annyira kedvelt. Sőt, körülrajongott legenda. Nyilván ez is kellett hozzá, hogy 18 éven keresztül gyártásban maradhasson – minden elavultsága ellenére. Mert valljuk meg: az elmúlt jó néhány esztendőben a versenytársak technikailag csúnyán faképnél hagyták a Honda zászlóshajóját. A japánoknak lépniük kellett – így hosszas előkészítés után idén piacra lépett a vadonat új Gold Wing.
Nagyon fontos kiemelni, hogy ezúttal szó nincs finom frissítgetésről. A típusnév ugyan nem változott, sőt a túrabálna messziről és azonnal egyértelműen beazonosítható. Magyarul aki eddig felismert egy szemből érkező Gold Winget, az ezt is gondolkozás nélkül ki fogja szúrni. Igaz ez annak ellenére, hogy a járművet az első csavartól az utolsóig újratervezték. Amikor önmagában megközelíted, a jellegzetes stílusjegyek miatt ez nem is annyira egyértelmű, mint amikor odaállítasz mellé egy előző generációs példányt.
Az új modell sokkal filigránabb lett. Nem annyira testes a fejidom, kicsit vékonykább a hátsó traktus a dobozokkal és már a szélvédő sem emlékeztet egy kamionéra. Ettől persze a méretek még brutálisak. A teljes hossz majdnem kettő és fél méter, a tengelytáv pedig 1,7. Amennyiben emeltük fel oldalsztenderről vagy kicsit tologattuk az elődöt és az utódot, a tömegcsökkenés is nagy utánaolvasgatás nélkül egyértelműen tűnik szembe: elképesztő 48 kilót fogyott az újraépített Gold Wing önnön felmenőjéhez képest. Az pestiesen már bizony nem semmi!
Ráadásul a Gold Wing az eddigi kis kuszaságból már egy előre átgondolt és logikusan felépített modellcsaláddá változott. Az alapkivitel neve simán Honda Gold Wing, ő hasonlít az eddigi F6B változathoz. Kisebb a szélvédő és nincs topcase. Őt követi a rangsorban a Tour kivitel, amely nagyobb ablakot kapott és megjelenik rajta a harmadik doboz. A csúcsmodell pedig tesztmotorunk, amely légzsákkal és duplakuplungos DCT váltóval is rendelkezik.
A modell értékeinek megőrzése elképzelhetetlen lett volna egy más konstrukciójú erőforrással. Kötelező volt a hat hengeres boxermotor megtartása, azonban ez sem maradt változatlan. A lökettérfogat egy köbcentit nőtt, de más a furat és a löket, ráadásul a blokk is rövidebb lett három centivel és nem kevesebb mint hat kilót fogyott. A sűrítésen növeltek, és minimálisan erősebb is lett: a teljesítmény 7,5 lóerőt nőtt, a nyomatéközön hárommal gyarapodott. Utóbbi a lényeg: immáron 170 newtonméter mozgatja a menetkészen 383 kilós tömeget.
Az egyértelmű, hogy az elektromos gázzal vezérelt erőforráson megjelentek a különféle üzemmódok is – ezekre később visszatérünk, mert elég összetettek. A “manuális” kivitelek hat sebességes váltót kaptak, a DCT-s csúcsmodell azonban már hetet! Mondhatjuk, hogy ez úri huncutság és csak a számok hajszolásáról szól, de a gyakorlatban nagyon szépen működik az automata üzemben is az erőátvitel. A hetedik fokozat főleg a hosszabb, krúzolósabb szakaszokon jön jól és kimondottan jót tesz a fogyasztásnak.
Az erőátvitel egyetlen gyenge pontja ugyanaz, mint ami általában jellemzi a DCT rendszereket. Amikor neked folyamatos, állandó tolóerőre lenne szükséged, a vezérlés pedig ide-oda kapcsolgat. Rendes, tempós kanyarokban a sűrű fokozat-beosztás miatt nem is vészes, nem zavaró. Amikor viszont mondjuk a mindig magas gangokra törekvő gazdaságos ECON üzemmódban haladva simán meg akarunk fordulni egy két sávos úton, nagy meglepetést tud okozni.
Videónk nem rövid, de az új Gold Wing megérdemli a műsoridőt!
Ilyenkor simán képes arra, hogy akár harmadikban (!!!) maradva kezdje meg a teljes visszafordulást. Kuplung nincs, tehát egyetlen lehetőséged a viszonylag határozott gáz és hozzá izomból nyomni a hátsó féket. A Gold Wing ugyan méreteit meghazudtolóan kis helyen képes nagyon kezesbárány-szerűen megfordulni – de amikor ennek a manővernek a közepén hirtelen visszakapcsol kettesbe (néha akár egyesbe), akkor sajnos könnyen az útpadkán végződik a történet. Ami közel négy mázsával csak közepesen vicces. Mi a megoldás? Manuálisan leszúrni a DCT-t egyesbe és sietni a manőverrel, mert ha éppen felülbírál, akkor idővel simán visszarakja kettesbe… Szóval kezelni kell tudni az amúgy nagyon kényelmes technikát!
A második oldalon azonnal folytatjuk a legfontosabbal: a futóművel. Meg jön még rengeteg erény és pár bibi is. Lapozz!
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »