Miért ne fordulhatna elő, hogy egy autógyár ránk, motorosokra gondol? A Citroen egy olyan lakóbusszal áll elő, ami kifejezetten úgy van kialakítva, hogy két motor abban kényelmesen elférjen úgy, hogy mindemellett betölti a kényelmes csapatszállító szerepét. Még azt a nevet is kapja ez a kivitelű Jumper, hogy Bike Solution – azaz mondjuk úgy, hogy megoldás a motornak.
A francia lakóbusz szellemiségében a retró Type H WildCamp által kitaposott utat követi. Tehát egy nagy, teljesen felszerelt campert jelöl, amiben négy ember kényelmesen el tud lakni egy ideig. Ezt most még megfejelték azzal, hogy két motorkerékpár tárolására is alkalmassá tették.
Szóval tökéletesen alkalmas arra is, hogy a családdal felpakoljunk és ameddig ők a vízparton lazítanak, addig mi guruljunk egy nagyot. Vagy éppen egy haverral össze lehet állni és az unalmas autópályaszakaszokat gyakorlatilag átugorva, kipihenten lehet nekiugrani az érdekes részeknek két keréken.
A négy embernek elegendő alvóhely mellett akad még konyha, egy rakás hely élelemnek vagy akár szerszámoknak is. Az okos elrendezésnek köszönhetően pedig így is, látványosan tág terek maradnak a Citroen belsejében.
Szóval ha valaha is azon gondolkodtál, hogy kellene egy olyan nagy autó, ami alkalmas a motorszállításra, akkor ez lehet a te géped. Persze hátránya akad. Egyrészt lehet, hogy a képen szereplő karcsú retro gépek jól mutatnak a buszban. De azért nagy kérdés marad, hogy két felcuccolt testes túramotor is ugyanilyen vígan terpeszkedik odabent? Az ára pedig nem kevés. Németországban 45’600.- eurót, azaz mai árfolyamon 14’755’286.- forintot kérnek érte.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
Ezentúl egy kicsivel kevesebbet kell aggódniuk az új BMW tulajdonosoknak, mert 3 év jótállást kapnak a gépük mellé.
Elolvasom »Ezúttal a Ducati háza táján somfordált egy felkészült fotós, hogy lencsevégre kapja a frissülő Ducati Hypermotard árulkodó részleteit.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »