Többnyire a tesztek későbbi szakaszában szoktam azon merengeni, hogy ki is a várható felhasználója a vizsgált motornak, ebben az esetben azonban ezzel kell kezdenem. Személyes érintettség okán. Van ugyanis egy nagyon kedves és aranyos unokahúgom, aki évekkel ezelőtt beleszeretett a motorozásba. Mivel a hölgyek döntéseiket érzelmi alapon hozzák, számára csak a sportmotor jöhet szóba. Kezdett tehát egy CBR125R Hondával, amelynek teljesítményét egy év után már kevesellte. Tegyük hozzá, joggal, hiszen a 120-as végsebesség nem mindig elegendő. Így hát megvette a következő lépcsőfokot, nagy szerelmét, egy 600RR-t. Igen, a következőt, hiszen a két modell között sportos motort a nagy gyártók kínálatában nem talált. Nos, talán nem meglepetés, hogy két év után eladta, hiszen a hatalmas teljesítményt az utcai motorozás során nem tudta kihasználni, valamint az ülésmagasság is meghaladta a számára ideális méretet. Így hát visszaváltott kisebb lökettérfogatra, egy Aprilia RS125-össel. Mondanom sem kell, a kőkemény kétütemű motor sem vált be, hiszen a szűk fordulatszám-tartományú, mérges kis gép nem az az igazi lányos motor, no. Így most éppen ennek a lecserélése lesz napirenden. A múlt heti tesztvezetést követően én már végre tudom, melyik lesz számára az ideális motor!
Azt azért túlzás lenne állítani, hogy a zöldek most találták fel a spanyolviaszt. Hiszen ha csak az ő múltjukat nézzük, akkor ott a ZZR250-es fordulatszámbajnok, igaz, az csak történelem. Megérkezett azonban modern reinkarnációja, amely a gyár tervei szerint betölti a 125-ös és 600-as sportmotorok között tátongó hatalmas űrt. Mondjuk a 15 és a 120 lóerő közötti szakadék közepét más teljesítménnyel talán jobban el lehetett volna felezni, mint a 33-al, de ne legyünk elégedetlenek! Nézzük inkább, honnan ered ez a fiatalok számára optimalizált erő.
A soros kéthengeres, nyolcszelepes kis blokk kulturáltan kel életre és alapjáraton nyugalmat árasztóan pöfög. Amennyiben teljesítményétől csodát várunk, nyilván csalódás ér bennünket, helyén, és főleg felhasználói elvárásainak figyelembe vételével azonban teljesen megfelelő az ereje is. Nagyon készségesen pörög fel, és bár nem ér el olyan irdatlan fordulatszámokat, mint a régi legendás ZZR (hozzáteszem, ez nem is nagy baj), akár 14000-ig is lelkesen húz. Hétezres fordulat környékén van egy kis teljesítménylépcsője, innen a fordulatszám emelkedése és a motor gyorsulásának dinamikája is érezhetően megnő. Ne gondoljunk persze kerékre állásra, de e fölött az érték fölött tartva a mutatót egészen meglepő dinamikával lehet a 250-es Ninjával közlekedni. A kis lökettérfogat, a nem eltúlzott teljesítmény és nyomaték további előnye, hogy én még egyetlen motornál sem tapasztaltam olyan gyors felváltást kuplung nélkül, mint itt. Éppen csak egy picit kell elvenni a gázból, és már át is csusszan a finom és kis erőszükségletű váltókar a magasabb fokozatba. A fordulatszám-veszteség egészen minimális, amire szükségünk is van, ha dinamikusan szeretnénk haladni. A másik előny a visszaváltásoknál jelentkezik: többször előfordult, hogy egy előzés közben derült ki: ez ide bizony kevés lesz. Ilyenkor nagyon gyors kuplung- és váltóhasználattal a nyélgáz elvétele nélkül simán vissza lehet kapcsolni akár két fokozatot is (persze egyesével!), komolyabb gyorsulásra ösztönözve ezzel a kis sportolót.