Itt van a nyár, ez van gyerekek. Ilyenkor már kezdjük érezni a tömegközlekedésen az emberszagot, hazaérve az első dolgunk ledobni a pólót, a kertben pedig törölgetjük az izzadtságcseppeket a homlokunkról, ha hétvégére beesik egy kis kerti munka. A fagyizásnak, mint célpontnak újra van értelme és a budapesti dugóban araszolva légkondícionált ruháról álmodozunk. Na persze az nincs. Így a gyengék nem öltöznek be, a keményeknek meg főtt tojás lötyög a lábuk között.
Azonban szerencsére az emberiség már túlnőtt azon a társadalmi állapoton, ami csupán a fizikai erőn és az agresszív, félelemkeltő fellépésen alapult és kiderült, hogy mégiscsak az alkalmazkodók a legjobb túlélők.
És az a helyzet, hogy talán ezúttal is az okos motorosok járnak a legjobban. A megfelelő, évszakhoz passzoló öltözék kiválasztása ugyanis a védelem csorbítása nélkül teheti komfortosabbá a nyeregben töltött időt.
Fullos megoldás nincsen, de egy jól szellőző, megfelelő anyagok felhasználásával elkészített külső réteg jelentős segítséget jelenthet a hőguta elkerülésében.
Aztán persze majd jön a durva kánikula, amikor már semmi nem segít, hiszen olyan lesz úton lenni, mintha egy hajszárítóval próbálnál meg szemben haladni.
A Hevik új kesztyűi azonban addig is segíthetnek a kínjaid csökkentésében. Hiszen lehet használni egy motoros cuccot amolyan négyévszakosként – vagy háromévszakosként. Csak akad annál jobb megoldás. Nézz szét a hivatalos magyarországi forgalmazónál, az Euromotor honlapján, amit ide kattintva érhettek el, hátha találtok az ízléseteknek és az igényeiteknek megfelelő darabot.
Támogatott tartalom

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Hornig mindig örömmel mutatja meg nekünk, hogy milyen potenciál rejtőzik egy-egy BMW motorkerékpárban, legyen az régi vagy új modell.
Elolvasom »Tom Cruise lassan motoros reklámarcnak is elmehetne, annyit feszít különböző vasakon. A Top Gun 2 forgatásán újra Kawasaki nyergében látták.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »